Hirdetés
Nagyváradi hírek »
VII. Czárán Gula nyomában teljesítménytúra
2011. június 06, hétfő

A Bihar Megyei Erdélyi Kárpát Egyesület a Communitas Alapítvány támogatásával, idén május utolsó hétvégéjén ismét megszervezte több mint 150 résztvevővel a Czárán Gula nyomában teljesítménytúrat, a sonkolyosi Zichy-kastélytól, a Királyerdő fenséges területén.
A túrázás szerelmesei idén is két távon indultak, 20 kilométeres illetve 35 km-es útvonalon.

A 20 km-es távon a hölgyek között a leggyorsabb Bereczky Evelin (4 óra 26 perc) lett, másodikként Balog Boglárka (4 óra 35 perc), harmadiknak pedig Kádár Busi Gyöngyi (5 óra 4 perc) alatt teljesítette a távot. A férfiaknál elsőként Csáki István (3 óra 27 perc) ért célba, őt követte Tóth László (3 óra 41 perc) és Majszter János (4 óra 35 perc).

A 35 km-es távon a hölgyeknél elsőként Ianc Cristina és Micula Adina (5 óra 24 perc) kéz a kézben ért be, akiket Boros Krisztina (7 óra 10 perc) és  Lascu Anca (7 óra 22 perc) követett.

Köszönjük minden résztvevőnek hogy a szervezőkkel együtt emlékeztek meg Czárán Gyula munkásságára azzal, hogy részt vettek ezen a teljesítménytúrán mely Czárán által imádott tájakon vezetett végig. Mindenkit szeretettel várunk jővöre is!
Székely Zoltán, alelnök

 







nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro