Nagyváradi hírek »
Tüntetés a sportpályáért
2007. május 25, péntek
Május 31.-re tüntetést szervez a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium sportpályájának viszzaszerzése érdekében.
Az egyházkerület a tüntetés kapcsán közleményt jutatott el szerkesztőségünkbe, melyet az alábbiakban olvashatnak.
"Közismert, hogy a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumtól jogfosztó és diszkriminatív módon elkobzott sportpálya ügyében jogi és politikai úton folytatott, kitartó és állhatatos küzdelmünk mind ez ideig nem vezetett eredményre. Év eleji egyházi, polgári engedetlenségi mozgalmunk nyomán ugyan a nagyváradi Városi Tanács látszólag számunkra kedvező döntést hozott, és úgy tűnt, hogy ezáltal végképp rendeződik a pálya ügye – utóbb azonban nyilvánvalóvá vált, hogy újból becsaptak bennünket. Ennek következtében, immár több mint két év óta, Gyermekeinknek továbbra sincs hol testnevelés órát tartaniuk és sportolniuk, miközben a rácsok mögé zárt pályát felveri a gaz és a gyom.
Mindezeket szem előtt tartva, Egyházkerületünk kénytelen tovább folytatni jogos küzdelmét a hatalmi jogfosztás és az Egyházunkat, Iskolánkat, valamint Ifjúságunkat sújtó etnikai és vallási diszkrimináció ellen, a jogtalanul elorozott sportpálya visszaszerzése érdekében. Ennek megfelelően, a Nemzetközi Gyermeknap alkalmából sorra kerülő Iskolanap keretében 2007. május 31-én nemzetközi imatüntetést tartunk, amelyre tisztelettel és szeretettel hívjuk mindazokat, akik szeretik népüket, egyházukat és ifjúságunkat, és akik cselekvő módon készek kiállani az igazságtalanságok ellen, nemzeti jogaink és érdekeink védelmében. Jézus szava indítson bennünket a Gyermekeink iránti jócselekedetre, tudván, hogy: amennyiben jót cselekszünk „eme kicsinyekkel”, Vele cselekszünk jót (Máté 25,40)".
Május 31-i tiltakozó megmozdulás programja a következő:
16 órakor: Gyülekezés a Nagyvárad-Olaszi református templomban Áhítat és nagygyűlés
17 óra: Megyei Tanács – Főispáni Hivatal épülete
17.30 óra: VárosházaA tüntetés után, du. 6 órakor a Lorántffy Gimnázium diákjainak alkalmi műsorát tekinthetjük meg az iskola udvarán – amelyre szintén szeretettel várjuk gyülekezeteink és testvéregyházaink híveit, gyermekeink szüleit és városunk polgárait, az érdeklődőket és támogatóinkat.
Meghívásunkat hadd zárjuk nagy költőnk, József Attila ide illő soraival:„Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!” (Levegőt!)
Tőkés László Kovács Zoltán
püspük gondnok