Nagyváradi hírek »
Szombaton vonulnak a virágkocsik
2010. augusztus 20, péntek
Kulcsszavak:
felvonulás,
virágkocsik,
Augusztus 21-én, szombaton idén VI. alkalommal szervezik meg a Nyitott ablak Európára rendezvényt.
A rendezvény délelőtt tíz órakor kezdődik a Fejlesztési lehetőségek a Bihar-Hajdú-Bihar Eurórégióban című, városházán megtartott konferenciával, melynek keretében 10.10-től Süli-Zakar István, a Debreceni Egyetem tanszékvezetője, 10.30-tól Ioan Horga, a Nagyváradi Egyetem professzora tart előadást.
A felvonulás 16 órakor kezdődik. A kocsik és a körübelül 200 fellépő a rogériuszi vasúti hídtól a Decebal sugárúton keresztül a Petőfi park mellett vonul majd a Republicii utcán a Körös áruházig, onnan pedig a Barátok temploma elé kanyarodnak, ahol az érdeklődők 19 óráig láthatják azokat. Szombaton délután a Republicii utca ezen szakaszán, valamint a Dunării utca elején lezárják a forgalmat, mivel a színpadot is ott állítják fel.
A színpadon 18 órától a Crişana Néptáncegyüttes, 19-től a Francisc Hubic Művészeti Iskola diákjai lépnek fel, 20.30-tól pedig a Florian Chelu vezette Rockfiharmónia koncertezik.
Szombaton este 20 órától, a nagyváradi vár sáncában a nyíregyházi Mandala Dalszínház művészeinek két órás válogatás-műsorával zárul az egész napos ünnepség.