Nagyváradi hírek »
„Szeretném, ha szeretnének” - Zorkóczi Zenóbia előadóestje a PKE-n
2011. november 17, csütörtök
A Partiumi Magyar Művelődési Céh szeretettel meghívja Nagyvárad kultúrakedvelő közönségét november 21-én, hétfőn a 18 órakor a Partiumi Keresztény Egyetem Bartók termébe, Zorkóczi Zenóbia Ady Endre költészetét megidéző előadóestjére.
"Az előadásban a szavalat és az ének, mint művészi kifejezési eszközök, váltogatják egymást. Ugyanis a versek egy részét a művésznő szuggesztív szavalattal tolmácsolja, míg a többi költeményt énekli. A megzenésített versek, Reinitz Béla zeneszerző dallamvilágával kiegészülve csendülnek fel, Kovács Réka zongorista zenei kíséretében. Reinitz Béla zeneszerző, Ady Endre kortársa, a modern magyar zene, Bartók és Kodály híve és lelkesítő támogatója volt, és az ő nevéhez fűződnek az első megzenésített Ady versek. A költő és a zeneszerző, mint rokon lelkek, kölcsönösen jó hatással voltak egymás művészetére. Kortársaik véleménye szerint, zeneszerző úgy nem fogadta, és senki úgy nem értette Ady Endre írásait, mint Reinitz Béla. Az addig ismeretlen zeneszerző, a lánglelkű költő megzenésített poémáival mintegy berobbant a köztudatba. A megzenésített szilaj versek Ady népszerűségét is számottevően növelték. Az irodalmi, verses előadás gerincét képező 27 Ady vers, a költő több alkotói ciklusából van válogatva, egyfajta összefoglalót, szintézist nyújtva a Nyugatos poéta költészetének egészéből: a szerelmes versek mellett helyet kapnak az istenes versek és a hazafias líra is."
A belépés ingyenes. Minden korosztályt szeretettel várnak.
A belépés ingyenes. Minden korosztályt szeretettel várnak.
Hozzászólások
LXUqJw fsowalxjhqff, [url=http://lqqqdjvhizcn.com/]lqqqdjvhizcn[/url], [link=http://sfmkxbwzjtja.com/]sfmkxbwzjtja[/link], http://rckvozgkiboq.com/
xwvvfxwx,
2012. április 15, vasárnap, 23:19
LXUqJw fsowalxjhqff, [url=http://lqqqdjvhizcn.com/]lqqqdjvhizcn[/url], [link=http://sfmkxbwzjtja.com/]sfmkxbwzjtja[/link], http://rckvozgkiboq.com/
OBs6RW , [url=http://hetblndpfdhl.com/]hetblndpfdhl[/url], [link=http://xxxcimzmkhrh.com/]xxxcimzmkhrh[/link], http://wnniicietpku.com/
mumvgv,
2012. március 13, kedd, 14:55
OBs6RW , [url=http://hetblndpfdhl.com/]hetblndpfdhl[/url], [link=http://xxxcimzmkhrh.com/]xxxcimzmkhrh[/link], http://wnniicietpku.com/
njiunA wikvjexlwbyw
bgovemg,
2012. február 29, szerda, 20:13
njiunA wikvjexlwbyw
QVVx7n , [url=http://fyirdgopesxf.com/]fyirdgopesxf[/url], [link=http://zxbephjrelmp.com/]zxbephjrelmp[/link], http://iizvcdaizimd.com/
abfnigp,
2012. február 25, szombat, 17:43
QVVx7n , [url=http://fyirdgopesxf.com/]fyirdgopesxf[/url], [link=http://zxbephjrelmp.com/]zxbephjrelmp[/link], http://iizvcdaizimd.com/
Je0KIU myfjmesjlege
aadzec,
2012. február 25, szombat, 11:21
Je0KIU myfjmesjlege
Our lrttees lady is advertised every morning around eleven by all the dogs barking and she always wears a smile and likes to chat with my wife, so we can't complain
Raj,
2012. február 24, péntek, 13:32
Our lrttees lady is advertised every morning around eleven by all the dogs barking and she always wears a smile and likes to chat with my wife, so we can't complain
Hasonló hírek
Irodalmi kör lesz
Állásajánlat
Én, szegény Sudár Anna
Kezdetét vette az NMD Student reSTART
Student reSTART, az NMD hivatalos „tanévnyitója”!
Kiutat a palackból
Román és magyar fotósok közös kiállítása
Magyar-román rendőri együttműködés
Román és magyar fotósok közös kiállítása
Kommunikáció és online közösségépítés képzés












