Nagyváradi hírek »
Szerdán Szacsvay Akadémia
2012. január 30, hétfő
Kulcsszavak:
Szacsvay Akadémia,
Koszta László,
A tavalyi nagysikerű történelmi előadássorozat után a nagyváradi Szacsvay Akadémián idén Történelem és személyiségek címmel újra egész éves modulban foglalkoznak nemzetünk históriájával, ám ezúttal a történelmi személyiségekre fektetik a hangsúlyt. Az első előadás február 1-jén 18 órától lesz az Ady Endre Gimnáziumban.
Az RMDSZ Bihar megyei szervezete 2010-ben hozta létre a Szacsvay Akadémiát, melynek keretében tavaly négy nagysikerű előadás-sorozatot szerveztek meg. A tizenöt előadásból álló, Mérlegen a magyar történelem című magyarságtörténeti sorozat mellett kisebbségszociológiai és –kutatási, valamint tájépítészeti modult szerveztek az Akadémián.
A történelmi sorozat sikerét látva a szervezők úgy döntöttek, idén is folytatják a magyarság históriájával foglalkozó modult. Míg tavaly történelmünk fontos mozzanataival ismerkedhettünk meg a honfoglalástól napjainkig a legfrissebb kutatási eredmények figyelembevételével, idén az elismert és neves történészek úgy tekintik át a magyarság történelmét, hogy a jelentős események és korszakok kiemelkedő személyiségei kerülnek a középpontba. A modul tudományos tanácsadója ismét Romsics Ignác Széchenyi-díjas történész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.
Az idei magyarságtörténeti előadás-sorozat, amely a Történelem és személyiségek címet kapta, tizenhét előadásból áll, februártól májusig, valamint szeptembertől decemberig tart majd, és valamennyi előadást az Ady Endre Gimnázium dísztermébe szervezik.
Az első előadásra február 1-jén, szerdán 18 órától kerül sor, amikor Koszta László, a történelemtudomány doktora, a Szegedi Tudományegyetem Történeti Intézetének tanszékvezető egyetemi docense Szent királyok és pogány lázadók a 11. századi Magyarországon címmel értekezik majd.
A szervezők a végleges és részletes programról a jövő hét elején sajtótájékoztató keretében számolnak be, hogy az érdeklődő közönség értesülhessen az idei történelmi előadás-sorozatról.

Hasonló hírek
Elhunyt Földes László színművész
Szapolyai Jánosról és I. Ferdinándról a Szacsvay Akadémián
Ifjúsági keresztút a Szent László templomban
Szent László-templomi hangverseny
II. Andrásról és IV. Béláról a Szacsvay Akadémián

További támogatást ígért az egészségügyi miniszter
Megkezdődött a Szacsvay Akadémia
Tevékenyek a csillagvárosiak