Nagyváradi hírek »
Sürgette a kivizsgálást a prefektus
2010. március 31, szerda
Március 29-én küldött átiratot a Kolozs megyei Orvosi Kollégiumnak, mondta ma Gavrilă Ghilea prefektus.
Március 24-én tartották a balesetben elhunyt Takács Norbert szülei azt a megmozdulást, mely végén a prefektust is megkeresték egy petícióval.
Ígéretéhez híven, március 29-én átiratot küldött a Kolozs megyei Orvosi Kollégiumnak, melyben a kivizsgálást sürgette, mondta a prefektus. Hangsúlyozta, hogy szülőként maximálisan együtt érez a gyászoló családdal, és mindent elkövet, hogy hasonló esett ne fordulhasson elő. A Bihar megyei Közegészségügyi Igazgatóságtól is kérte az eddigi vizsgálatok eredményét, tette hozzá Ghilea.
Fried Noémi Lujza

Hasonló hírek
Segítség gombnyomásra
Bezárták a fűboltokat
Nem akar magyar színházat a prefektus
Közigazgatási bírósághoz fordult a prefektúra
Elégedetlen a prefektus
Almát hozott a prefektus
A prefektúrán is járt a nagykövet
Ellenőrizték a segélyeket
Ghilea nem nyeli le
Egyik szabályzat sem törvényes