Hirdetés
Nagyváradi hírek »
Politikai nyomás avagy személyes döntés?
2006. november 17, péntek

Nem indul a versenyvizsgán az egyik fő esélyes- Tiberiu Bondar a Megyei Kórház jelenlegi igazgatója.
A Megyei Kórház igazgatója bejelentette, hogy előzetes terveinek ellenére mégsem vesz részt a Kolozsváron megrendezésre kerülő kórházmenedzseri állásokra meghirdetett versenyvizsgán.
A november 17.-én kezdődő vizsgasorozatra Bihar megyéből 22-en jelentkeztek, közöttük Tiberiu Bondar a Megyei Kórház jelenlegi vezetője is. Az általa most betöltött tisztségért Marcel Maghiar- a kórház ügyvezető igazgatója-, és Emil Popovici-Mut- gazdasági igazgató is versenybe szállt.
 Mivel Tiberiu Bondar nem kíván részt venni a versenyvizsgán az említett két jelölt között dől el ki fogja vezetni az egészségügyi intézményt.
Tiberiu Bondar döntését azzal magyarázta, hogy szeretne visszatérni eredeti munkájához, a sürgősségi osztályhoz, de mint azt kijelentette döntését nagyban alátámasztották azon híresztelések is miszerint egyes politikai vezetők nem szívesen látnák személyét a kórház élén.
Ennek ellentmondhat Ilie Bolojan prefektus napokban elhangzott kijelentése a Megyei Kórház leendő vezetőjének politikai beállítottságáról, miszerint:” Én rendszerekben dolgozom, személyektől és politikai színezettől függetlenül. Számomra az elsőleges szempont az, hogy megfelelő legyen a megyei egészségügy helyzete.”

Petri Csilla








nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro