Hirdetés
Nagyváradi hírek »
Nyitott ablak Európára
2011. augusztus 19, péntek

  Augusztus 21-én, vasárnap 14 órakor kezdődik az ünnepség.
A virágkocsik, táncosok menete 14 órakor indul majd az úgynevezett zig-zag-tömbházaktól, és a Petőfi Park mellett a Magheru sugárúton haladva érnek be a főtéri parkolóba, ahol 16 és19 óra között bárki megcsodálhatja a kiállított kocsikat (felvtelünk tavaly készült).

A városháza kistermében 16 órakor kezdődik a nagyváradi várnak, mint turisztikai célpontnak a hasznosításáról szóló konferencia.

A főtéri parkolóban 18 órakor kezdődik a felvonuláson is részt vevő csoportok fellépése, 19 órától pedig a Bihar-Hajdú Bihar Eurorégió folklórfesztiválja lesz. A dltán folyamán többek között a borsi Galagonya és a micskei Görböc néptáncosai, a margittai Clevers, a berettyószéplaki Baby Face, a nagyváradi Mystique, Sunshine, Phoenix ésTempo menettáncsoportok, a magyarországi Kadocsa és a Köröskörül néptáncegyüttesek láthatók. Ezt követően, 20és 22 óra között Francisc Hubic iskola Stargroup csoportjáak tagjai énekelnek.

A várbeli nyári színházban 20.30 órától kezdődik az ExperiDance Tánckar és Nagyváradi Magyar Színház előadása.

A rendezvény augusztus 30-szeptember 4. között az Európai Filmek Fesztiváljával folytatódik, az említett időszakban a sétálóutcai tejbár teraszán 20 órától vetítik a filmeket.

 

 




Hirdetés

Hozzászólások
77bmdc , [url=http://zfnysnpasotc.com/]zfnysnpasotc[/url], [link=http://ufjieriawxyl.com/]ufjieriawxyl[/link], http://vyjlsjdpcjya.com/
xqzvikhk,
2011. szeptember 30, péntek, 15:07
77bmdc , [url=http://zfnysnpasotc.com/]zfnysnpasotc[/url], [link=http://ufjieriawxyl.com/]ufjieriawxyl[/link], http://vyjlsjdpcjya.com/
SKjBsD erejhnenabek
exldwnkz,
2011. szeptember 28, szerda, 16:29
SKjBsD erejhnenabek
These tpocis are so confusing but this helped me get the job done.
Jennylee,
2011. szeptember 27, kedd, 09:44
These tpocis are so confusing but this helped me get the job done.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 








nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro