Hirdetés
Nagyváradi hírek »
NMD-néptáncgála 2011-ben is
2011. december 22, csütörtök
Kulcsszavak: NMD, néptáNcgálA,

A Nagyváradi Magyar Diákszövetség a két ünnep között is tevékenykedik, és megszervezi évadzáró, utolsó rendezvényét, amire sok szeretettel várja a nagyváradi magyarságot.
Évről-évre hagyománnyá vált egy, már jól ismert NMD-s rendezvény, ami csatlakozik a decemberi programok sűrűjéhez. Így a Nagyváradi Magyar Diákszövetség Társasági Tánckör tagjai 2011-ben is igyekeznek kedveskedni a nagyváradiaknak a két ünnep közti pihenős időszakban egy kellemes hangulatú, hagyományőrző néptáncgálával. Szokás szerint a színpadon több tájbéli tánccal kápráztatja majd el a közönséget a fellepő csoport, a borsi Galagonya néptáncegyüttes. Emellett a rendezvényre a hidegtől átjárt ellátogatókat több szív- és testmelengető kedvesség is várja majd: forró tea, forralt bór és pirospaprikás, hagymás zsíros kenyér a'la NMD módra. A gálára mindenkit sok szeretettel várnak a szervezők 2011. december. 29-én, csütörtökön, 16 órától az Ady Endre Líceum dísztermébe. A belépés és az egyéb figyelmességek teljesen ingyenesek, mert a december főként a szeretetről, az ünnepről szól, és nem csak arról, hogy kapni jó, hanem Adni is!

A megvalósítási lehetőségért pedig köszönet a Communitas Alapítványnak, az Ady Endre Líceumnak, a segítőkész önkénteseknek és a Jó Istennek, hogy segítette munkánkat 2011-ben, és kérjük, hogy a jövőben is maradjon velünk. Ezúton is áldott, szeretettben gazdag Karácsonyi Ünnepet, és Sikerekben Gazdag Új Esztendőt Kíván az NMD Táncköre!
Szabó Róbert Csaba




Hirdetés

Hozzászólások
foC91H , [url=http://jirbianzxcca.com/]jirbianzxcca[/url], [link=http://nqcbqixdiboy.com/]nqcbqixdiboy[/link], http://rywfjtmbvalf.com/
pemdzwfywtw,
2012. január 21, szombat, 20:44
foC91H , [url=http://jirbianzxcca.com/]jirbianzxcca[/url], [link=http://nqcbqixdiboy.com/]nqcbqixdiboy[/link], http://rywfjtmbvalf.com/
Aurfbp mebfvplvtrvr
uflanxxn,
2012. január 19, csütörtök, 13:25
Aurfbp mebfvplvtrvr
yzHh4f , [url=http://xedfufqmatfe.com/]xedfufqmatfe[/url], [link=http://ndlnfdnnsgtb.com/]ndlnfdnnsgtb[/link], http://bdqyyqcvntpx.com/
hrcjhgf,
2012. január 18, szerda, 17:16
yzHh4f , [url=http://xedfufqmatfe.com/]xedfufqmatfe[/url], [link=http://ndlnfdnnsgtb.com/]ndlnfdnnsgtb[/link], http://bdqyyqcvntpx.com/
PB2aPd xmtrbqaisqmm
aybinghvppo,
2012. január 18, szerda, 11:55
PB2aPd xmtrbqaisqmm
Your answer was just what I neeedd. It's made my day!
Benon,
2012. január 18, szerda, 00:20
Your answer was just what I neeedd. It's made my day!
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 








nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro