Nagyváradi hírek »
"Mosoly és ajándék"
2006. november 25, szombat
"Mosoly és ajándék" elnevezésű karitatív akciót szervez a Nagyváradi Állami Egyetem és a Egyesület az Oktatási Együttműködés Támogatásáért (APCE) alapítvány.
Ajándékgyűjtő akciót szervez a Nagyváradi Állami Egyetem Szociológiai és Testnevelési Tanszéke közösen az Egyesület az Oktatási Együttműködés Támogatásáért (APCE) alapítvánnyal november 20 és 30 között.
Az akció keretén belül az egyetemen nagyszabású játékgyűjtésbe kezdtek, a felajánlott játéktárgyakat december 6.-án osztják ki a hátrányos helyzetben élő gyerekek között. Elsősorban a nagyváradi 1-es, 2-es, és 3-as számú Szpeciális Iskola, a 20-as és 54-es számú Napközi, a telegdi Szpeciális Iskola, stb. óvodásai és kisiskolásait lepik meg Mikulás alkalmával.
Eddig több magánszemély és óvoda valamint elemi iskola is csatlakozott az akcióhoz.
A felajánlott játékokat naponta 12.00-16.00 óra között a Nagyváradi Állami Egyetem bejárata mellett elhelyezett gyűjtőbe várják.
Petri Csilla