Hirdetés
Nagyváradi hírek »
Liszt Ferencre emlékeznek
2011. október 04, kedd

Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából a Partiumi Keresztény Egyetem Zeneművészeti Tanszéke háromnapos rendezvénysorozatot szervez. 
A programsorozat része a Liszt Ferenc ifjúsági vetélkedő, melynek keretében az erdélyi zenei szakközépiskolák diákjai összemérhetik tudásukat Liszt Ferenc szellemi és zenei hagyatékának témakörében. A vetélkedő célja, hogy felhívja a diákság figyelmét az egyetemes, európai és magyar zenekultúra fontosságára, művészi és emberi identitásformáló hatásaira.

Ez alkalommal kerül sor egy virtuális múzeum felavatására (Liszt és Erdély), mely lehetővé teszi a világhálót böngésző érdeklődők számára, hogy korszerű és interaktív formában áttekinthessék és megismerhessék Liszt Ferenc életpályájának erdélyi vonatkozásait.

Rendezvénysorozatunk további kiemelkedő eseményei között szerepel dr. Batta Andrásnak, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorának és Erkel Ferenc díjas zenetörténésznek előadása, valamint Bogányi Gergely, Kossuth-díjas zongoraművész ünnepi hangversenye.

Végül, egy Nemzetközi Tudományos Ülésszakra is sor kerül, hazai és külföldi zenetudósok, egyetemi tanárok részvételével. Az ülésszak a magyar és egyetemes zenetörténet kiemelkedő alakjának, Liszt Ferencnek emléke előtt kíván tisztelegni.

 







nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro