Nagyváradi hírek »
Lelki- és jótékonysági nap
2010. március 11, csütörtök
Március 19-én pénteken a Szent László Római Katolikus Gimnáziumban tartják a lelki- és jótékonysági napot.
A rendezvény célja, hogy „lelkileg felkészüljünk a kereszténység legnagyobb ünnepére, a Húsvétra és segítséget nyújtsunk a dévai Szent Ferenc Alapítványnak.” – áll a tanintézet meghívójában.
A lelkinap során elmélkedéseket tartanak diákoknak és tanároknak 11.30 órától pedig a bazilikában megtartandó szentmisén Böjte Csaba OFM mond szentbeszédet. A misén közreműködik a Szent László Gimnázium kórusa, majd a Szent Ferenc Alapítvány szalontai gyerekeinek irodalmi-zenés összeállítása hangzik el.

Hasonló hírek
Megkezdődött a Szacsvay Akadémia
Tevékenyek a csillagvárosiak
Szerdán Szacsvay Akadémia
Új történelmi előadás-sorozat indul a Szacsvay Akadémián
Pasztorális Bizottság
„Mutatnék egy verset”....
Ministránsképzés indul a Kanonok Soron
Mise a fegyházban
Karácsonyi üzenet
Karácsonyra készülnek