Nagyváradi hírek »
Kulturális igazgatónak nevezték ki Sarkady Zsoltot
2010. október 04, hétfő
Kulcsszavak:
Sarkady Zsolt,
igazgató,
Az új igazgatót ma iktatták be tisztségébe.
A Sarkady Zsolt kinevezéséről szóló rendeletet Gavrilă Ghilea prefektus olvasta fel, majd az új igazgató szavai után átadta elődjének, Mircea Bradunak üdvözletét, és támogatásáról biztosította az új igazgatót. Mint mondta, olyan embernek ismerte meg a közös munka során Sarkadyt, aki tud csapatban dolgozni és alkalmazkodóképes.
Sarkady Zsolt a műemlékvédelmet és a nem anyagi természetű kulturális értékeket jelölte meg fő munkaterületként. Utóbbihoz tartozik például a folkórkincs, de például az igazgatóságnak kell engedélyeznie a néptánccsoportok népviseleteinek, vagy a kiállítandó festményeknek ideiglenes külföldre vitelét is. Fontos terület lenne a régészeti lelőhelyek felügyelete, ám erre jelenleg nincs szakember. Sarkadazt iselmont, reménykedik a jelenleg befagyasztott két állás felszabadításában, ugyanis jelenleg a titkárnőt, a könyvelőt és a sofőrt is beleértve összesen hat alkalmazottja van az igazgatóságnak.
Az igazgató azt is elmondta: megoldást kell találni a váradi műemléképületek homlokzatának felújítására. Az előzményekhez tartozik, hogy a prefektúra közigazgatási bíróságon támadta meg a váradi tanács vonatkozó határozatait, köztük a műemlék-adóról szóló határozatot. Ghilea hozzátette: egyetért az épületek felújításával, azonban a tanács határozata nincs összhangban a 20116422-es törvénnyel.
Fried Noémi Lujza
Hasonló hírek
Váradi díjazottak
Erőss Zsolt újra Nagyváradon
Könyvbemutató a Városházán
Könyvbemutató a Városházán
Debrecenben mutatkoznak be városaink
Zongoraest lesz ma
Lászlóffy Réka és Lászlóffy Zsolt zongoraestje a Partiumi Keresztény Egyetemen
Előadás problémáink megoldásáról
Ma Törzsasztal
Folytatódik a Törzsasztal












