Nagyváradi hírek »
Közmeghallgatás lesz a rogériuszi piacról
2011. október 28, péntek
Kulcsszavak:
Pro Demokrácia Egyesület,
rogériuszi,
Közmeghallgatás lesz október 31-én, hétfőn, 18.00 órai kezdettel Rogériuszi piac: szándékok és perspektívák címmel. Alább a Pro Demokrácia Egyesület felhívását olvashatják.
Kedves nagyváradiak,
Kedves őstermelők,
A Nagyváradi Helyi Tanács 2011.augusztus 4-én, egy rendkívüli gyűlés keretében megszavazott egy olyan határozatot, amely egy jövendőbeli Rogériuszi Őstermelők Üzleti Központra vonatkozik. Még akkor is, ha ez a projekt kezdeti stádiumban van, nagyon kevés az információ ennek lezajlásáról, az építkezésről, a piacon tevékenykedő kisvállalkozásokat illetően,vagy hogy milyen hatással lesz mindez a környékbeli lakókra.
A nagyváradi Pro Demokrácia Egyesület, a Kezdeményező Bizottság nevében közmeghallgatást szervez Rogériuszi piac: szándékok és perspektívák címmel. Ennek célja az, hogy az érdekeltek kinyilváníthassák véleményűket, két szemszögből:
1.) kifejezetten arra vonatkozóan hogy hogyan érinti ez a mostani helyszint, a munkálatok elkezdése által (kihatását a kisvállalkozókra, a környékbeli őstermelőkre, a környező üzlethelységekre és a lakókra), illetve,
2.) jelen problémák, melyek konkrét és sürgős lépéseket igényelnek a helyzet jobbáttételére.
Mindazok kik véleményt akarnak kinyilvánítani – kisvállalkozók, civil szervezetek, környékbeli lakók, közintézmények képviselői, stb. -, saját vagy egy csoport nevében, megkérnénk jelezzék ezen szándékukat, legkésőbb szombat október 29-íg.
A jelentkezők számától függően, lényegtelen lévén hogy, úgymond „környékbeli kisember” vagy honatya, mindegyikőjüknek egy bizonyos idő lesz megadva hogy véleményűket közöljék, valószínűleg 3 és 5 perc közti intervallum.
A közmeghallgatás után, a Szakértői bizottság, mely függetlenek és semmilyen direkt érdekeltségben nincsenek a piac jövőjével kapcsolatosan, egy Jelentést készítenek, ezen összefoglalásnak tartalma a közszféra és politikai döntéshozók elé lévén terjesztve, szolgáljon mint egy útmutatóként a jövőbeni döntések meghozásakor.
Akik nem akarnának felszólalni, viszont érdekesnek tartják a témát, úgyszintén szívesen lesznek várva a közönség soraiban. A közmeghallgatás időpontja: október 31-e, 18 órától, Hotel Melody (volt Modern), Konferencia terme – bejárat a terasz felől.
Azok, kik felszólalóként szeretnének részt venni, kérem jelezzék ezen szándékukat, szombat - október 29-íg, telefon 0745 / 982 172 (Simon Adrian) vagy email apd.oradea@apd.ro
Tisztelettel,
a Kezdeményező Biztosság tagjai:
Horvath Ioan, a Şelimbărului 1-es lakóegyesület elnöke,
Nistor Alexandra, egyéni vállalkozó,
Simon Adrian, nagyváradi Pro Demokrácia elnöke

Hozzászólások
yTj9ni , [url=http://ygbuojlvgtgf.com/]ygbuojlvgtgf[/url], [link=http://xbiepmebcruu.com/]xbiepmebcruu[/link], http://ccuyhrduexfy.com/
ytgaact,
2011. november 04, péntek, 12:03
yTj9ni , [url=http://ygbuojlvgtgf.com/]ygbuojlvgtgf[/url], [link=http://xbiepmebcruu.com/]xbiepmebcruu[/link], http://ccuyhrduexfy.com/
q9uKoM jcvckbueincx
fkivsucqk,
2011. november 03, csütörtök, 13:29
q9uKoM jcvckbueincx
Ppl like you get all the brnais. I just get to say thanks for he answer.
Benon,
2011. november 02, szerda, 14:45
Ppl like you get all the brnais. I just get to say thanks for he answer.
Hasonló hírek
KAPHATÓ!!! Darvay Nagy Adrienne: KÓTSI PATKÓ JÁNOS, avagy a HAMLET-KÓD
Fabatka és táncház
Kommunikáció és online közösségépítés képzés
A bemutatkozás éve volt
Taps, cirkusz, kacagás
Mi van a puttonyban?
Nem feledték az egykoriakat
Játszóház Karácsony jegyében
Tagdíjbeszedőket keresnek
Játszóház Karácsony jegyében