Hirdetés
Nagyváradi hírek »
Kőbe kell vésni a történelmet
2011. november 10, csütörtök

  Utcát neveztek el Thurzó Sándor zenetörténészről.
Kőbe kell vésni a történelmünket, fogalmazott csütörtöki, Thurzó Zoltán zongoraművész társaságában megtartott sajtótájékoztatóján Biró Rozália alpolgármester. Thurzó Zoltán, a két éve elhunyt Thurzó Sándor unokája a sajtótájékoztatón ismertette az 1920-ban született zenetörténész gazdag életpályáját. Thurzó Sándor többek között

1936-ban lerakta a mai filharmónia alapjait, 1941-56 között, a nagyváradi színház zenekarának koncertmestere, 1949-56 között  a már államositott filharmónia koncertmester-helyettese, és művészeti titkára, 1956-59 között pedig a nagyváradi bábszínház zenei vezetője volt. Nevéhez fűződik több ezer hangverseny megszervezése és a várad zenei regisztrumának létrehozása, melyet a család vezet tovább.
Biró Rozália elmondta, hogy 200óta az RMDSZ önállóan vagy civil szervezetekkel közösen több mint tíz emlékjelet (szobrot és emléktáblát) helyezett el, és arra is felhívta a figyelmet: a Garasos-híd ismételten megrongált emléktábláját jövő csütörtökön avatják újjá.
Fried Noémi Lujza

 







nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro