Hirdetés
Nagyváradi hírek »
Készülnek az iskolakezdésre
2010. szeptember 02, csütörtök

Az eddig elvégzett és még elvégzendő munkákról Biró Rozália alpolgármester és Cristian Beltechi, az Ingatlankezelő Igazgatóság vezetője számolt be.
Az aktuális javításokra 2008-ban 1,4 millió lejt (83 épület), 2009-ben 632,2 ezer lejt (82 épület), idén eddig 791 ezer lejt (34 épület) költöttek, mondta ma Biró Rozália. Befektetésekre és alapvető javításokra 2008-ban 11,8 millió lejt (53 épület), 2009-ben 10,6 millió lejt (45 épület) idén eddig 9,9 millió lejt (8 épület) költöttek, tette hozzá. Jelenleg öt épület készen van a Ioan Slavici-, az Aurel Lazăr-, Gojdu-iskolákban dolgoznak még. A tűzvédelmi engedélyt minden iskola megkapta, az egészségügyi engedélyeket néhány iskola a még zajló munkák elvégzése után kapja meg.

Az építendő kampuszról is beszélt a polgármester, mint mondta 37 millió lejbe kerülne a létesítménynek, az összeg 90 százalékát a támogatási szerződés szerint az állami költségvetésből kellene állják, de erre kicsi az esély, ezért az önkormányzat idén és jövőre 6,5-7 millió lejt különít el, ebből felépítenek egy 24 tantermes épületet, hogy a Partenie Cosma-gimnázium diákjai ott kezdhessék az út tanévet. A kivitelező Selina eddig 1.8 milió lejt kapott, decemberig tető alá kell hozni az épületet, hogy a belső munkákat elvégezhessék.
Az iskolai decentralalizációt tovább szeretnék folytatni, önállóbb gazdálkodásra serkenve a tanintézeteket. A tervek szerint egy bizonyos összeget kapnának a tanintézetek, amiből fedezniük kéne az áram- és vízfogyasztást. Az ellenőrzések során találtak olyan iskolát, ahol a vakáció alatt több mint 3000 köbméter vizet használtak el, mondta Beltechi. Mivel a tanintézeteknek például a termek bérbeadásából jövedelme származik, az lenne a méltányos, hogy az ilyen tevékenyégből adódó költségeket ne az önkormányzat fedezze, hangzott el.
Fried Noémi Lujza

 







nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro