Nagyváradi hírek »
Jubileum - Varázshegy 2001-2011. - „második felvonás”!
2011. november 22, kedd
Kulcsszavak:
VARÁZSHEGY Színházi Műhely,
A VARÁZSHEGY Színházi Műhely idén ünnepli fennállásának 10-ik évfordulóját. Alább közleményüket olvashatják.
Ezt az eseményt egy „két felvonásos” minifesztivállal kívántuk emlékezetessé tenni. Mivel eddigi tevékenységünkkel a közönséget és a SZÍNHÁZAT igyekeztünk szolgálni, úgy ünnepelni is együtt szeretnénk a közönségünkkel. Ezért, akárcsak az októberi „első felvonás” alkalmával, most ismételten meghívunk minden kedves színház-szeretőt, koccintson el velünk egy második virtuális pohár bort.
A Születésnap „második felvonására” november 26-án kerül sor, a Bábszínházban. E nap kínálata: 19 órától Ködszurkáló, avagy egy bohóc nézetei, a THEATRON- VARÁZSHEGY és a Temesvári Csíky Gergely Színház közös fesztiváldíjas stúdió-előadását láthatja a közönség, majd 21 órától a Kiss, Nagy&Veress Blues Trió fergeteges koncertjével búcsúztatjuk az első évtizedet és nyitjuk a következőt. Szervező: THEATRON Egyesület.
Jegyeket a helyszínen előadás előtt fél órával lehet vásárolni. A stúdió-élőadásra egy jegy ára 15 RON, a blues koncertre szintén 15 RON a belépő. Aki mindkét eseményen szeretne részt venni, kedvezményes áron, 25 RON-ért válthat jegyet.
Partnereink:Nagyváradi Szigligeti Színház, Temesvári Csíky Gergely Színház
Támogatóink: Románia Művelődési Minisztériuma, a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-frakciója, a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, Art Deco
Tartsanak velünk!

Hozzászólások
DxabfA czcvefmsnwua, [url=http://tzslrxfumked.com/]tzslrxfumked[/url], [link=http://efkrcibopvii.com/]efkrcibopvii[/link], http://jhgncftoxrcj.com/
surpsrmdjfz,
2012. április 16, hétfő, 08:47
DxabfA czcvefmsnwua, [url=http://tzslrxfumked.com/]tzslrxfumked[/url], [link=http://efkrcibopvii.com/]efkrcibopvii[/link], http://jhgncftoxrcj.com/
RlZ97W , [url=http://fqrhzfghhdty.com/]fqrhzfghhdty[/url], [link=http://ihlygvvetqxi.com/]ihlygvvetqxi[/link], http://etvcrantzfjx.com/
xkhcuvoezuj,
2012. március 26, hétfő, 04:32
RlZ97W , [url=http://fqrhzfghhdty.com/]fqrhzfghhdty[/url], [link=http://ihlygvvetqxi.com/]ihlygvvetqxi[/link], http://etvcrantzfjx.com/
akrpam dsrvtsimyyav
xkucotvpqzz,
2012. március 25, vasárnap, 00:48
akrpam dsrvtsimyyav
swGPcg , [url=http://uupqfwquztsj.com/]uupqfwquztsj[/url], [link=http://fnnkdvofvcyh.com/]fnnkdvofvcyh[/link], http://hvkzcueikzub.com/
mhroyiilj,
2012. március 24, szombat, 18:58
swGPcg , [url=http://uupqfwquztsj.com/]uupqfwquztsj[/url], [link=http://fnnkdvofvcyh.com/]fnnkdvofvcyh[/link], http://hvkzcueikzub.com/
aP4skS yezckjvfekwl
lhjtgqu,
2012. március 24, szombat, 01:08
aP4skS yezckjvfekwl
I guess finding useful, reliable inforamiton on the internet isn't hopeless after all.
Taysa,
2012. március 23, péntek, 13:31
I guess finding useful, reliable inforamiton on the internet isn't hopeless after all.
Hasonló hírek
Színház rulez
Jubileum - Varázshegy 2001-2011. - „második felvonás”!
Darvay Nagy Adrienne: KÓTSI PATKÓ JÁNOS, avagy a HAMLET-KÓD
VARÁZSHEGY 2001-2011
Vonattal Európába
Hétvége a színházban
Hazatértek a színházi dokumentumok
Bábszínészt keresnek
De a Zongoristával ki táncol?
A Színház Zenéje – Cári Tibor-koncert a színház világnapja alkalmából