Nagyváradi hírek »
Iratokat rejtett a színházban talált fémtartály
2010. augusztus 24, kedd
Ma felnyitották a nagyváradi színház alapkövén talált fémtartályt, mondta Biró Rozália alpolgármester, aki szemtanúja volt az eseménynek.
Több iratot is találtak, ezek egyike egy vastagabb papírra nyomtatott oklevél lehet, a többi vékonyabb papírlap mondta Biró Rozália, aki több felvételt is mutatott a tartály felnyitásról. Bár a tartály duplafalú (kívül cink, belül ólom fedele egyrétegű volt, és meg is sérült, így a dokumentumokat nedvesség érte, és gomba támadta meg, így nem kockáztatták a lapok szétválasztását, a magyar szótöredékek azonban így is világosan kivehetők. A helyzetet nehezíti, hogy a szakemberek szerint a korabeli papírnak magasabb a savtartalma, és ha nem megfelelő körülmények között próbálják szétválasztani a lapokat, azok egyszerűen porrá eshetnek.
Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazgatója mellett Florin Heredea restaurátor és Tavaszi Hajnal, a Gheorghe Sincai megyei Könyvtár ügyvezetője volt jelen ma a tartály felnyitásánál. A múzeum szakemberei egy gyulafehérvári papírrestauráló műhelyt javasoltak a dokumentumok helyreállítására, az alpolgármester ellenben a budapesti Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) szakembereit kérné fel a restaurálásra. Kapcsolatba lépett Boka Lászlóval, az OSZK nagyváradi származású részlegvezetőjével, aki holnap tájékoztatja a könyvtár vezetőségét az iratok előkerüléséről, mondta Biró Rozália. Az eredeti dokumentumokat valószínűleg restaurálás után sem lehet kiállítani, de az iratok másolatát a színház előcsarnokában bemutatnák tette hozzá.
Fried Noémi Lujza
Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazgatója mellett Florin Heredea restaurátor és Tavaszi Hajnal, a Gheorghe Sincai megyei Könyvtár ügyvezetője volt jelen ma a tartály felnyitásánál. A múzeum szakemberei egy gyulafehérvári papírrestauráló műhelyt javasoltak a dokumentumok helyreállítására, az alpolgármester ellenben a budapesti Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) szakembereit kérné fel a restaurálásra. Kapcsolatba lépett Boka Lászlóval, az OSZK nagyváradi származású részlegvezetőjével, aki holnap tájékoztatja a könyvtár vezetőségét az iratok előkerüléséről, mondta Biró Rozália. Az eredeti dokumentumokat valószínűleg restaurálás után sem lehet kiállítani, de az iratok másolatát a színház előcsarnokában bemutatnák tette hozzá.Fried Noémi Lujza
Hozzászólások
ZvzPczVMsgo
yjtptjdq,
2011. június 14, kedd, 19:02
ogdOja krvvlbzvrcdq, [url=http://xeuuvntwzswq.com/]xeuuvntwzswq[/url], [link=http://dowbhfrpwfbp.com/]dowbhfrpwfbp[/link], http://rbdscymzqpxi.com/
Hasonló hírek
Köszönöm, hogy imádott
Liliomfi februárban
Bálint napi kiállítás és versfesztivál
Könyvbemutató a színházban
Könyvbemutató a színházban
Ismét színpadon a Nagyvárad Táncegyüttes
Csongor és Tünde harmadszor
Budapesten vendégszerepelt a Szigligeti Társulat
Csongor és Tünde harmadszor
Gálaesttel zárult a Magyar Kultúra Ünnepe












