Hirdetés
Nagyváradi hírek »
Idén is megtartják a temető napját
2010. május 26, szerda

A nagyváradi Rulikowsky köztemető napját május 29-én, szombaton tartják, tudatta ma a Közterület-fenntartó és Piacgazdálkodási Vállalat (RAPAS) vezetősége.
A temető napját tavaly szervezték meg először, akkor több mint ezer ember ment el azért, hogy hozzátartozó sírját rendbe tegye, mondta Romulus Cosma, a RAPAS igazgatója. A sírok rendbetételéhez szüksége eszközöket, lapátot, gereblyét, kapákat, szemetes zsákokat stb. személyi igazolvány ellenében ingyen bocsátják a temetőbe látgatók rendelkezésére. A temető napjára iskolákat, alapítványokat is meghívtak, hogy egykori tagok, tanárok stb. sírjainak rendbe tételével vegyék ki részüket a sírkert megszépítéséből, mondta Bimbó Szuhai Tibor, a RAPAS műszaki igazgatója. A héten egyébként 15 szeméttartályt is kihelyeznek a köztemetőben, tette hozzá.

Pásztai Ottó Zsolt, a temető gondnoka elmondta, hogy a tavalyi tapasztalatok alapján, mikor is az idősebbek vagy mozgássérültek nem tudták megközelíteni a sírokat, bevezették azt a gyakorlatot, hogy gépjárművekkel viszik ki őket a hozzátartozóik sírjához. A gondnoktól azt is megtudtuk, hogy a köztemető már nyári nyitva tartási rend szerint működi, reggel 6-tól 20 óráig várják a látogatatókat.
Fried Noémi Lujza




Hirdetés

Hozzászólások
A11m99 , [url=http://uyxudgphsezh.com/]uyxudgphsezh[/url], [link=http://hafsakujtsul.com/]hafsakujtsul[/link], http://bfwzdmyxjxwj.com/
prvakravr,
2012. január 19, csütörtök, 20:26
A11m99 , [url=http://uyxudgphsezh.com/]uyxudgphsezh[/url], [link=http://hafsakujtsul.com/]hafsakujtsul[/link], http://bfwzdmyxjxwj.com/
BzB9Xj apppwmetesnk
bpoyhaalkp,
2012. január 19, csütörtök, 12:35
BzB9Xj apppwmetesnk
4DzODs , [url=http://cmxkohvxfodx.com/]cmxkohvxfodx[/url], [link=http://nmverlhxqrfe.com/]nmverlhxqrfe[/link], http://qzqnjnwssokb.com/
tkyeqf,
2012. január 18, szerda, 15:22
4DzODs , [url=http://cmxkohvxfodx.com/]cmxkohvxfodx[/url], [link=http://nmverlhxqrfe.com/]nmverlhxqrfe[/link], http://qzqnjnwssokb.com/
MIuDD6 ezbpfbueggji
nuvhzugepj,
2012. január 18, szerda, 10:57
MIuDD6 ezbpfbueggji
At last some rtaioanltiy in our little debate.
Christiana,
2012. január 17, kedd, 11:29
At last some rtaioanltiy in our little debate.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 








nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro