Hirdetés
Nagyváradi hírek »
Holnaptól ismét Szacsvay Akadémia
2012. január 31, kedd

Az új történelmi előadás-sorozatról Szabó Ödön, a Szacsvay Akadémiát életre hívó Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke  számolt e.
Február elsején, szerdán 18 órától a nagyváradi Ady Endre Gimnáziumban Koszta László, a történelemtudomány doktora, a Szegedi Tudományegyetem Történeti Intézetének tanszékvezető egyetemi docense Szent királyok és pogány lázadók a 11. századi Magyarországon címmel tartja meg a Történelem és személyiségek című sorozat első előadását. Az új sorozat tudományos tanácsadója Romsics Ignác Széchenyi-díjas történész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, mondta Szabó Ödön.

Két féléven keresztül összesen 17 előadást hallgathatna meg az érdeklődők. Az előadók között vannak, akik először látogatnak majd Nagyváradra, és olyanok, például Oborni Teréz, Szarka László vagy maga Romsics Ignác, akiket már hallhattak Nagyváradon. Mindazok, akik a 17 előadás közül 13előadáson részt vesznek, tanúsítványt kapnak majd.

A történelmi előadásokat kéthetente, szerdánként 18 órától tartják majd az Ady-gimnáziumban.
Fried Noémi Lujza

 

 







nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro