Hirdetés
Nagyváradi hírek »
Hiánypótló kiadványok készülnek a várról
2012. január 18, szerda

Sárközi Zoltán tanácstag, a Bihar megyei Műemlékvédő Alapítvány elnöke Péter I. Zoltán helytörténész társaságában tartott ma sajtótájékoztatót.
Az egy éve működő Várszövetség civil szervezetek laza szövetsége, melyek közös célja az, hogy a nagyváradi várért cselekedjenek, ebbe illeszkedik a legújabb tervük is, mondta Sárközi Zoltán. A vár építészettörténeti leírásával indítanának egy sorozatot, melyek első hátrom számát már megírta, mondta a szerző Péter I. Zoltán. A kiadvány  első száma a kezdetektől a gótikáig terjedő kort, a második a reneszánsztól a XX század hajnaláig terjedő időt ismerteti, míg a harmadik a vár királyszobrairól szól. A Kolozsvári-testvérek 1570 körül készítették Szent Imre, Szent István s Szent László álló szobrait és 1590 körül Szent László lovasszobrát, ezekről szól a harmadik kötet. A sorozat újabb kötete lenne az, amelyben Mihálka Nándor és Porsztner Kitty ismerteti a várban folyó régészeti feltárásokat, illetve több, történelmi szempontból írott kiadványt is megjelentetnének. 

Fried Noémi Lujza

 







nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro