Hirdetés
Nagyváradi hírek »
Figyeljenek a motorosokra is!
2010. április 25, vasárnap

Mintegy kétszáz motoros gyülekezett ma Nagyváradon, a főtéri parkolóban.
Méltóságteljesen dübörögtek ma be a Bihar, Szilágy, Kolozs és Szatmár megyét érintő motoros felvonulás résztvevői a főtéri parkolóba. Az első alkalommal megtartott regionális felvonulás résztvevői a motoros szezon kezdetén megtartott felvonulással a biztonságos közlekedésre igyekezték felhívni a figyelmet. A motorosok érkezése után a kemény rock helyett a közlekedéssel kapcsolatos tudnivalók szóltak, az érdeklődők pedig elrettentő példaként összetört autókat és motorokat is láthattak.

A motorosokhoz elsőként Balogh Zoltán, a nagyváradi West Autósiskola vezetője (felső kép) szólt, aki – mint elmondta – három éve részt vesz közös közlekedésbiztonsági projektekben a rendőrséggel. Az igazgató kérte, hogy a motorosok is használják azokat az öntapadósokat, amelyeket az iskola a rendőrséggel közösen készíttetett, ezek arra hívják fel a figyelmet, hogy a kölcsönös tisztelet a forgalomban életeket menthet.

A motorozás szabadság két keréken, fogalmazott Balogh, majd szent Kristófnak, a motorosok védőszentjének áldását kérve a következő szavakkal búcsúzott a motorosoktól: Oszd meg az utat, vigyázz a motorosra és nézz körül kétszer!

Valentin Păunescu, a közlekedési rendőrség munkatársa a balesetek veszélyeire hívta fel a figyelmet, Hadrian Borcea főorvos pedig a megelőzés fontosságát hangsúlyozta.

Kőrösi Ferenc, a szalárdi Hawks Motor Club alelnöke (alsó kép) többek között a jó minőségű bukósisak és védőfelszerelések fontosságát említette, mint mondta inkább másodkézből vásároljanak megfelelő minőségű ruhát, mint olcsó, de nem biztonságos termékeket. A motorosok mind, barátok, testvérek, nincs köztük vallási különbség, lehetnek magyarok, románok, feketék vagy fehérek, mondta Kőrösi, aki köszöntötte a résztvevőklubok, köztük a magyarországi Keleti Motorosok képviselőit, akik jelenléte nemzetközivé tette a regionális felvonulást.
A megjelentek egy perces néma csenddel emlékeztek balesetekben elhunyt társaikra, majd a szervező klubok képviselői mondtak rövid beszédet, 13 órakor pedig továbbindultak Szatmárnémeti felé, ahol ma befejeződik a három napos felvonulás.
Fried Noémi Lujza




Hirdetés

Hozzászólások
fgpBM8 , [url=http://yrnpoqnlbjlv.com/]yrnpoqnlbjlv[/url], [link=http://bwmmejlndvsg.com/]bwmmejlndvsg[/link], http://ljmveomegtfc.com/
zzopgwvlhw,
2011. november 04, péntek, 12:04
fgpBM8 , [url=http://yrnpoqnlbjlv.com/]yrnpoqnlbjlv[/url], [link=http://bwmmejlndvsg.com/]bwmmejlndvsg[/link], http://ljmveomegtfc.com/
39Uyit ycgvekebgqmt
ojfotvcd,
2011. november 03, csütörtök, 13:14
39Uyit ycgvekebgqmt
I'll try to put this to good use immedaietly.
Terrah,
2011. november 02, szerda, 10:29
I'll try to put this to good use immedaietly.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 








nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro