Hirdetés
Nagyváradi hírek »
Évadzáró értékelő a színházban
2007. május 30, szerda

Hamarosan vége a 2006/2007-es színházi évadnak.
Júniusban ér véget a 2006/2007-es színházi évad, a Nagyváradi Állami Színház Josif Vulcan és Szigligeti Ede társulata is ma délelőtt vont mérleget az elmúlt hónapok eredményeiről.

A Iosif Vulcan társulat nevében Elvira Rimbu, művészeti igazgató ismertette a társulat elmúlt hónapok alatti tevékenységét, külön hangsúlyt helyezve a külföldi és országos turnékra, melyeken főleg májusban vettek részt. Ekkor két fontos meghívásnak is elegett tett a román tagozat, hiszen május 8-18 között Törökországban léptek fel Trabzonban. Itt került sor a Nemzetközi Fekete-tenger menti országok Színházi Fesztiváljára, ahol nem kevesebb mint 13 ország színtársulatai léptek fel. Romániát két társulat képviselte, Botosaniból a Mihai Eminescu Színház és a nagyváradi Iosif Vulcan társulat.

Rögtön a hazaérkezést követően újabb felkérésnek tett eleget a román tagozat, május 22-25 között Besztercén és Botosaniban adták elő a Miniszterek is félrelépnek valamint a Hatos szalon című darabot.

A román társulat ebben az évadban utoljára június 13-án lép fel, ekkor a nagy sikert aratott A miniszterek is félrelépnek című darabot adják majd elő.

A Szigligeti Ede társulat vezetője, Meleg Vilmos a magyar tagozat érdemeit ismertette, külön figyelmet szentelve a társulat nyári vendégszerepléseinek is.

Mint elmodta, nemrégiben Gyergyóban fesztivál oklevéllel jutalmazták a társulatot, amikor a Gőzben előadás díszletét díjazták. A nyári szünetben sem pihennek a színművészek, számos határontúli felkérésnek tesznek majd eleget. Június 21-23 között Kisvárdán, az immár tizenharmadik alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Színházak Fesztiválján a Gőzben és a Csókos Asszony darabokat adják elő. Július 14-én, Kecskeméten, a szabadtéri színpadon az Indul a bakterházzal szórakoztatják a közönséget, míg augusztus 17-19 között Esztergomban játszanak.

A nagyváradi közönség előtt az évadban utoljára június 17-én  lépnek fel a Szigligeti Ede társulat művészei, ekkor a Csókos Asszony című előadást tekinthetik ismét meg az érdeklődők.

Petri Csilla




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 







nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro