Nagyváradi hírek »
Elégedetlen a szakszervezet
2010. december 22, szerda
A Bihar megyei Tanács mai, decemberi rendes ülésén a szakszervezet kérése kavart vihart.
A tanácsülés kezdetén a himnusz után egyperces néma csenddel emlékeztek meg a forradalom áldozatairól, majd a Gyermekvédelmi és Szociális Főigazgatóság gondozásában lévő gyermekek román, magyar, spanyol és angol dallal kolindáltak.
Az ülés elején arról is volt kisebb vita, hogy egyáltalán tárgyalják-e a szakszervezet kérését, ám az ülés végén mégis megtették azt, bár döntés nem született. Radu Ţîrle tanácselnök a vita közben elhagyta a termet, így az ülést Kiss Sándor alelnök vezette végig.
Kiss Judit a szakszervezet képviselője elmondta hogy olyan speciális juttatásokat hiányolnak, amelyeket a tanács megszavazott, január és július között meg is kapták, azóta nem. A szakszervezet tanácsi határozatot szeretett volna arról, hogy jár nekik a pénz, ám ezt végül nem hozták meg, több okból sem. A jogászok beszámolóiból ugyanis kiderült, hogy az Állami Számvevőszék nyilvánította törvénytelennek a pluszjuttatások kifizetését, ezért függesztette fel a tanácselnök rendeletében azokat, bár a szakszervezeti képviselő szerint ehhez tanácsi határozat kellett volna. A tanács egyébként perben áll a számvevőszékkel, első fokon nyertek is, de a számvevőszék fellebbezett, így továbbfolyik a jogi eljárás. Az ülés végén Kiss Sándor alelnök összegezte az elhangzottakat: a tanács határozata érvényes, a szakszervezetnek pedig nem hozzájuk, hanem bírósághoz kell fordulniuk a felfüggesztett juttatások miatt.
Fried Noémi Lujza