Hirdetés
Nagyváradi hírek »
Beiktatták ma az új alprefektust
2011. szeptember 05, hétfő
Kulcsszavak: Adelina Coste, alprefektus,

  Adelina Coste kormánybiztos-helyettest ma iktatták be tisztségébe.
Az Adelina Coste kinevezéséről szóló kormányhatározatot Mihai Capră, a bel- és közigazgatás-ügyi államtitkár olvasta fel. A hölgy eddig a prefektúra kancelláriáját vezette, s Demokrata-liberális Párt (PD-L) bihari  nőszövetségének elnöke volt. Az új alprefektus a Bibliára és az Alkotmányra tett kézzel mondta el az esküt. Ezt követően Gavrilă Ghilea prefektus köszöntötte új helyettesét, méltatta az eddigi jó együttműködést, és hangsúlyozta: a hölgy politikai pályafutása mától véget ért, csak a köztisztviselő feladatot látja el. A hozzáértés és a kollegialitás szent szavak számára, mondta Adelina Coste, majd fontosnak tartja az együttműködést az alárendeltekkel is, és a törvény betűjét és szellemét egyaránt betartja és betartatja. A új alprefektus azt is hangsúlyozta, női mivolta nem gyengeséget, hanem erőt, hozzáértést és egyensúlyt jelent. A beiktatás végén a párt nőszövetségének nevében köszönetet mondtak eddigi munkájáért majd virágcsokrokkal köszöntötték a kormánybiztos-helyettest.
Fried Noémi  Lujza

 




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 








nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro