Nagyváradi hírek »
Befednék a Kis-Köröst
2010. augusztus 12, csütörtök
Biharpüspökiben befednék, a határig szabályoznák a folyóvizet, mondta ma Pásztor Sándor váradi RMDSZ-es tanácstag, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának vezetője.
A folyóvíz 1300 méter hosszú, Püspökin keresztülfolyó szakaszát lefednék, és az önkormányzat segítségével 2,5 méter széles kerékpárutat alakítanának ki rajta, mondta Pásztor Sándor. A körülbelül 16 kilométer hosszú medret Nagyszántón keresztül a határig rendbe akarják tenni, tette hozzá. A munkáltok tervei már elkészültek, sőt már szükséges minisztériumi jóváhagyásokat is megkapták, mondta Pásztor Sándor, mi több, a tervet országos jelentőségűnek minősítették. A költségeket hárommillió euróra becsülte az igazgató, aki szerint az első szakasszal, azaz a Kis-Körös lefedésével két év alatt készülhetnek el.
Fried Noémi Lujza
Fried Noémi Lujza
Hasonló hírek
Biharpüspökiben működik a közösségi élet
Fotókiállítás az NMD-ben
Fotókiállítás az NMD-ben
„Magyarnak érzem magamat”
Szeretlek Körös
Kőbe kell vésni a történelmet
Jól haladnak az Adona befedésével
Összefogás a népszámlálás miatt
Oklevél került az alapkő helyére
Ülésezett a megyei tanács











