Hirdetés
Nagyváradi hírek »
Bartók emléke előtt tisztelegnek
2011. november 15, kedd

  November 25-én, pénteken láthatja a közönség a Nagyvárad Táncegyüttes Bartók Amerikából című előadását.
A Nagyvárad Táncegyüttes első bemutatóját tartja a Szigligeti Színház színpadán, olyan közönséghez is eljutatnak a néptáncosok, akikhez eddig talán nem sikerült, mondta ma Czvikker Katalin, a színház menedzsere, aki mai sajtótájékoztatóján Halasi Erzsébet színművész jubileumi előadásáról is beszélt.

László Csaba rendező-koreográfus munkatársa Dimény Levente volt, a díszletet és a jelmezeket Holló Csejtei Kinga tervezte, a zenét Lászlóffy Zsolt szerezte, és az előadás színpadra állításához, valamint a táncosok és zenészek továbbképzéshez 2,4 millió forintot nyertek a magyar Nemzeti Erőforrás Misztériumától, monda Miklós János.

Bár a darab tiszteletadás a 130 éve született Bartók Béla előtt, az ő  zenéje nem csendül fel a darabban, elhangzik ellenben a 35 éve elhunyt Szilágyi Domokos Bartók Amerikában című verse Kocsis Gyula színművész előadásában.

A bemutatóra és az azt követő bérletes előadásokra szóló jegyek és foglalások iránt érdeklődni a http://nte.szigligeti.ro/index.php?s=6&lang=hu weboldalon lehet. Itt lehet online jegyet rendelni a  Jegyrendelés címszóra kattintva.

Érdeklődni a színház jegypénztáránál, a szervezőiroda 0359/808-401–es telefonszámán valamint a  szigligetiszervezok@yahoo.com e-mail címen lehet.
Fried Noémi Lujza

 







nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro