Hirdetés
Nagyváradi hírek »
Áldás vagy átok
2007. május 27, vasárnap

Előadást tartott a televízió és az internet hatásáról dr. Ranschburg Jenő budapesti pszihológus a II. Határmenti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
Ha Limes, akkor értékes szakmai előadás és könyvvásárlási lehetőség -fogalmazhatnánk akár így is, hiszen a többi jelenlévő kiadó mellett a Prolog Kiadó tavaly és az idén is pedagógusokat, szülőket, valójában egész társadalmunkat érintő, korszerű témával jelentkezett a hazai könyvpiacon.

 A fesztivál ünnepélyes megnyitója után Áldás vagy átok címmel dr. Ranschburg Jenő budapesti pszihológus tartott előadást a televíziózás és internet hatásáról. A moderátor szerepét betöltő Wéber Csilla váradi pszihológus, egyetemi tanár kérdéssel indított: Vajon nem arról van szó, amikor a TV-t, számítógépet szidjuk, hogy futunk a felelősség elől, megpróbálva áthárítani a felelősséget a TV-re?

A televízió lassan bűnbakká vált, bár nem minden esetben káros - hallhattuk az okfejtések során. Igaz, a TV akkor is hat, amikor még semmit sem mutat: sugaraival "odaragaszt" a képernyő elé, órákig képes félálomban tartani. Ranschburg professzor úr kényelmes szülők "elektronikus póráz"-ának nevezte a bűvős dobozt. A jelenlegi tévéműsorok könnyen az igénytelenségre nevelhetnek bennünket. A felnőttek felelőssége, hogy aktív, értelmes, szelektív tévénézőkké formáljuk a gyermekeket. Ezt 8-9 éves korukig tehetjük meg. Ha "mindenevő" tévénézővé tesszük, "mindenevő" tévénéző felnőtté lesz.

Egyéb problémákra is felhívta a hallgatók figyelmét: A több órát tévéző óvodások később az iskolában koncentrációs problémákkal küszködnek, mivel a TV-nézés nyújtotta másfasfajta koncentrációhoz szokott gyermek nem tud az iskolai "unalmas", kevésbé mozgalmas dolgokra figyelni. Kész képeket nyújtva a TV a képalkotásban is gátolja a kisgyermeket.

Szó esett az agresszióról és az agressziv Tv-filmekről is. A gyermek agresszívvá válik, ha 8-9 éves koráig agresszív filmeket néz, még akkor is, ha később nem is néz ilyen jellegű filmeket. Ez persze fordítva is igaz, hiszen ez az az életkor, amikorra a gyermek karaktere kirajzolódik. A felelősség mindenképp a gyermeket nevelő felnőtté.

Az előadást követően a hallgatóság kérdéseire válaszolt, majd a Prolog Kiadó gondozásában megjelent Áldás vagy átok című könyvét dedikálta a szerző.

Reméljük, hogy hagyománnyá válik a szerző és kőnyveinek jelenléte a Könyvfesztiválon.

 Tankó Veronika Zita




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 







nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro