Nagyváradi hírek »
A Szörényi-Bródi szerzőpáros balladája Nagyváradon
2010. március 11, csütörtök
Március 23-án, kedden este 19 órától és 24-én szerdán 13 órától a Maros Művészegyüttes Kőműves Kelemen című rockballadájának nagyváradi bemutatóját tekintheti meg a közönség a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) színpadán.
Az együttes a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatával koprodukcióban mutatta be a Sarkadi Imre által írt, Szörényi Levente és Bródy János által rockballadává átdolgozott drámát, melyet nagy sikerrel játszottak már sok helyszínen. Az együttes magyarországi turnéjáról visszatérve lép fel Nagyváradon.
Jegyeket elővételben a Nagyváradi Állami Filharmónia jegypénztárában, illetve az előadás előtt a helyszínen lehet majd megvásárolni. Helyeket foglalni a 0743/233-059-es telefonszámon lehet.
A jegyek ára, felnőtteknek 10 lej, nyugdíjasoknak 8 lej, diákoknak pedig a csoportos jegy 6 lej. Előadására szeretettel vár mindenkit a Maros Művészegyüttes!