Nagyváradi hírek »
108 éve áll a városháza
2012. január 09, hétfő
Kulcsszavak:
városháza,
RMDSZ-frakció,
A nagyváradi városháza épületegyüttese a város egyik legreprezentatívabb szimbóluma, mely jellegzetes körvonalaival uralja a Sebes Körös folyó közvetlen szomszédságában fekvő központ városképét.
1895-ben határozta el a Városi Tanács, hogy az épület elbontásával egy új városházát építtet, erre 1896-ban tervpályázatot hírdetett. Ennek első díját két másik tervezővel együtt ifj. Rimanóczy Kálmán nyerte el s őt bízták meg egy a három tervvariáns összedolgozásával. A terv elkészülte után a kivitelezésre kiírt versenyt is Rimanóczy nyerte el s így 1902 február 26-án elkezdődhettek a munkálatok, melyeket 1903 októberére jórészt el is végeztek, szint kizárólag helyi alvállalkozók bevonásával. Az ünnepélyes épületátadásra díszülés keretén belül 1904 január 10-én került sor, amelyen a főispán, a polgármester, a törvényhatósági bizottsági tagok mellett az egyházi főméltóságok is jelen voltak: Szmrecsányi Pál római katolikus püspök, Radu Dimitrie görög katolikus püspök, valamint Mangra Vazul püspöki helynök.
A 108 évvel ezelőtti ünnepélyes átadás emlékére, az RMDSZ frakció javaslatára, 2012 január 10-én, 14 órától Péter I Zoltán vezeti körbe az érdeklődőket a Városháza épületében, majd ugyancsak az évforduló kapcsán, 15.30 órától Rimler Károly sírjánál koszorúzásra várják az emlékezőket.
Koszorút helyez el Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere és az RMDSZ frakció.

Hasonló hírek
Farsangot szervez az RMDSZ
Biharpüspökiben működik a közösségi élet
A bemutatkozás éve volt
Aktív élet volt Őssiben
Mától fizethetők a helyi adók
108 éve áll a városháza
Sikeres volt a szórványstratégia
Támogatják a jövő bajnokait
RMDSZ-DCO Steel-darts verseny Nagyváradon
„Magyarnak érzem magamat”