Hirdetés
Hegyközcsatár »
Zászlót avatott a hegyközcsatári református Nőszövetség
2010. március 13, szombat

Zászlót avatott a Hegyközcsatári Református  Nőszövetség
Március 7-én az imahéti záró istentisztelet keretén belül került sor a Hegyközcsatári Református Egyházközség Bokros Mária Nőszövetség zászlójának megszentelésére. Sokan eljöttek a református templomba, hiszen egy olyan eseménynek lehettek tanúi, amely ritkán adódik meg egy gyülekezet életében.

A záró Istentiszteletet követően. Csűry István püspök tartott előadást a Nők szerepe az egyházi életben címmel. A zászló névadójáról a legméltóbb és őt a legjobban ismerő személy beszélt, Kovács Károly nyugalmazott lelkipásztor, aki negyven évet szolgált Hegyközcsatárban és személyesen ismerte Bokros Máriát.

Hogy miért Bokros Mária nevét vette fel a nőszövetség azt Tóth Emilia, a nőszövetség elnöke mondta el „… azért, mert a mindenki által kedvelt, szeretett és nagyrabecsült helyi tiszteletes asszonyról van szó, Hegyközcsatárban ötven évet szolgáló nagytiszteletű Szűcs László lelkipásztor hűséges felesége volt, aki nagyban hozzájárult azokban a nehéz időkben a diakóniai munkában, családokat látogattak, a szegény családokat erejükhöz mérten segítették, de öregségükre ők is segítségre szorultak, amit a gyülekezet meg is tett ezért is gondolta a nőszövetségünk, hogy tiszteletünk jeléül róla nevezzük el a zászlónkat.”

A zászló egyik oldalán ez áll: „ HEGYKÖZCSATÁRI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG BOKROS MÁRIA NŐSZÖVETSÉG 2009”

A zászló másik oldalán a János evangéliumból  vett idézet található: „ÉN VAGYOK A SZŐLŐTŐ, TI A SZŐLŐVESSZŐ: A KI ÉN BENNEM MARAD ÉN PEDIG Ő BENNE AZ TEREM SOK GYÜMÖLCSÖT, MERT NÁLAM NÉLKÜL SEMMIT SEM CSELEKEDHETTEK.”

A nőszövetség 2005-ben alakult újra, hiszen a fent maradt írásos dokumentumokból kitűnik, hogy Hegyközcsatárban 1932 március 6-án alakult meg először a Nőszövetség, nagytiszteletű Szűcs László lelkipásztor szolgálatának ideje alatt, akinek munkáját nagyban segítette felesége, Bokros Mária.

A 2005 óta működő nőszövetség főképp csigatészta készítéssel foglakozik, amelynek értékesítéséből a parókia, a lelkészi lakás és a templom anyagi javait gyarapították, de pénzbeli segítséget is nyújtottak több rászoruló beteg személynek. Szeretetvendégségeket szerveztek, de besegítettek a gyerekek Szentestén kiosztott csomagjaiba is. Rendszeresen részt vesznek a biblia órákon, nőszövetségi rendezvényeken, konferenciákon, derült ki az elnök asszony beszámolójából.

Ezt követően Csomay Piroska Bihari Egyházmegye Nőszövetségének elnöke köszöntötte a hegyközcsatári nőszövetséget, majd Bogya Kis Mária a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) Nőszövetségének elnöke megáldotta az újonnan elkészített zászlót, amelyet Mészáros Valéria adományozott a nőszövetségnek édesanyja emlékére. Bogya Kis Mária lelkipásztornő elhelyezte a zászlóra a Kerületi Nőszövetség szalagját, amelyet Csomay Piroska a Bihari egyházmegye elnök asszonya követett, majd Miklós Adél lelkipásztorné kötötte fel a nőszövetség tagjainak színes, egy csomóba kötött szalagjait, és még mások, amely remélhetőleg sokáig ott fogja díszíteni a zászló tartórúdját.

Nagy sikerrel mutatkozott be a hegyközcsatári Egyházközség vegyeskórusa, ez volt az első fellépésük. A gyerekek, ifjak egy nagyon szép verses-zenés műsorral kedveskedtek a gyülekezetnek és a nőszövetségnek, őket és a kórust Spurigán Zoltán kántor készítette fel.

Vasárnap a zászlóavatást követően a gyülekezet, áldozatos munkájának elismerése jeléül egy könyvvel jutalmazta meg a hatvanadik születésnapja alkalmából Mészáros Károly főgondnokot, aki az elmúlt hetekben egy szívműtéten esett át. A könnyeikkel küszködő főgondnok köszönetet mondott mindenkinek a figyelmességért, de főleg azért, hogy az idő alatt amíg élet-halál közt volt a gyülekezet estéről estére imádkozott érte, amelyet az Úr meghallgatott és ismét itt lehet a szeretett templomában, gyülekezetében. A templomi rendezvényt követően szeretetvendégséget szerveztek a helyi kultúrotthonban. tájékoztattak a  szervezők.

 

 

 




Hirdetés

Hozzászólások
UPiEcJ , [url=http://qfbzhawjodyl.com/]qfbzhawjodyl[/url], [link=http://sxeupialjdtp.com/]sxeupialjdtp[/link], http://wdrpshrxcgdk.com/
ttpcoaoo,
2011. augusztus 20, szombat, 18:47
UPiEcJ , [url=http://qfbzhawjodyl.com/]qfbzhawjodyl[/url], [link=http://sxeupialjdtp.com/]sxeupialjdtp[/link], http://wdrpshrxcgdk.com/
gzkC9s alzfirsqwgyg
fqevrtzcsu,
2011. augusztus 19, péntek, 15:34
gzkC9s alzfirsqwgyg
This information is off the hiozol!
Rayann,
2011. augusztus 18, csütörtök, 22:40
This information is off the hiozol!
JpA2nq ptommraverez, [url=http://jsvjrxkcewdv.com/]jsvjrxkcewdv[/url], [link=http://fdlgalxiikan.com/]fdlgalxiikan[/link], http://teueutrmqdbj.com/
vyqsiwh,
2010. július 03, szombat, 05:31
JpA2nq ptommraverez, [url=http://jsvjrxkcewdv.com/]jsvjrxkcewdv[/url], [link=http://fdlgalxiikan.com/]fdlgalxiikan[/link], http://teueutrmqdbj.com/
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro