Hirdetés
Érbogyoszló »
A forradalomra és szabadságharcra emlékeztek Érbogyoszlóban
2010. március 17, szerda

Érbogyoszlóban ünnepi istentisztelettel kezdték, majd a Világháborús Emlékműnél folytatták az ünnepséget.
 


Gáspár Gyula polgármester beszédében kiemelte, hogy nem a múlt és jelen siratása visz előre, hanem a jövő építése, ez a mi közös feladatunk. A megyei RMDSZ képviseletében Kiss Sándor Elek ügyvezető alelnök mondott beszédetmajd az énekkar és az iskolások műsora következett. Az ünnepség díszvendége Derzsi Ákos képviselő volt, aki beszédében kiemelte, öröm az, hogy 162 év után tudunk ünnepelni, még nagyobb pedig az, hogy hagynak bennünket ünnepelni, hiszen volt olyan idő amikor nem lehetett. Sokan ma sem tudják elfogadni azt a tényt, hogy ez nekünk nemzeti ünnepünk, úgy tűnik nekik, túl sokat akarunk. Pedig mi csak annyit kérünk, ami igazán jár nekünk. Elhangzott a múlt héten a Székelyföldön, hogy nem kisebbségi törvény, hanem valós autonómia kell. Ez rendben lenne, de csak az ottani helyzetet oldaná meg. „Itt nálunk viszont szükség van a kisebbségi törvényre, mellyel adósok vagyunk mi, politikusok.” - mondta a képviselő.




Hirdetés

Hozzászólások
YCLAB4 , [url=http://crkiirmuhubo.com/]crkiirmuhubo[/url], [link=http://owobuwmhgkoz.com/]owobuwmhgkoz[/link], http://esxmrkcohwfw.com/
qegcjt,
2011. szeptember 30, péntek, 16:22
YCLAB4 , [url=http://crkiirmuhubo.com/]crkiirmuhubo[/url], [link=http://owobuwmhgkoz.com/]owobuwmhgkoz[/link], http://esxmrkcohwfw.com/
w9tFCi smtjguvdtgwa
rnnnbw,
2011. szeptember 28, szerda, 17:21
w9tFCi smtjguvdtgwa
Alakazaam-information found, polbrem solved, thanks!
Judith,
2011. szeptember 27, kedd, 11:15
Alakazaam-information found, polbrem solved, thanks!
Alakazaam-information found, polbrem solved, thanks!
Judith,
2011. szeptember 27, kedd, 11:14
Alakazaam-information found, polbrem solved, thanks!
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 







nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro