Hirdetés
Bihar megyei hírek »
Ünnepelt Érbogyoszló
2010. augusztus 30, hétfő

    Kitűnő hangulatban, a Két zsivány fellépésével zárultak az Érbogyoszlói Napok.
 

Szombaton kézműves-foglalkozással és sportvetélkedőkkel 10 órakor kezdődtek meg az Érbogyoszlói Napok. Szombaton többek között volt anyanyelvi vetélkedő, moderntánc a színpadon, néptánc a mezőtelegdi Pacsirták előadásában, de felléptek az albisi Vadrózsák, a margittai Techno breakdance és táncoltak a monospetri fiatalok is. A hangulat az Amazon Ász 400. fellépésével tetőzött, majd Mohácsi Brigitta zárta a fellépők sorát szombaton.

Vasárnap a tradícióhoz híven az Új kenyér ünnepe alkalmából felvonulással kezdődött a program, majd ünnepi istentiszteletre és koszorúzásra került sor a háborús emlékműnél. A színpadi előadások 17 óra után kezdődtek a község gyerekeinek előadásával, ami sok érdeklődőt vonzott. Fellépett a Horvát János Társaság, majd Mc Papa és Geppa szórakoztatta a mulatós hip-hop kedvelőit. Őket ismét helyiek, az Érbogyoszlói Dalárda váltotta a színpadon. Az est sztárvendége a Két zsivány méltán érdemelték ki a sztárvendég titulust hisz több, mint egy órán át szórakoztatták, énekeltették a közel ezerfős tömeget. A rendezvény végén Gáspár Gyula polgármester köszönetet mondott azoknak akik hozzájárultak a rendezvény megszervezéséhez és sikeréhez. A rendezvény fő médiatámogatója a Partium Rádió margittai stúdiója volt.
Demian Zsolt




Hirdetés

Hozzászólások
MwxywgZIJVnxY
ifuhfgwolv,
2011. augusztus 22, hétfő, 21:39
RT8Miu msagihdtbwdu, [url=http://nmrxswsfgukn.com/]nmrxswsfgukn[/url], [link=http://knrwzyeloltf.com/]knrwzyeloltf[/link], http://atirzetlxvar.com/
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 







nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro