Bihar megyei hírek »
Új célok a Margittai Ifjak Körénél
2010. szeptember 04, szombat
Kulcsszavak:
Margittai Ifjak Köre,
tisztújítás,
A margittai ifjúsági szervezet majd egy évtizedes múltra tekint vissza, kezdetben a Vidéki Ifjak Szövetsége (VIDIFISZ) tagszervezeteként működött.
Két évvel ezelőtt Botos Sándor indította újra önálló civil szervezetként négy alapító taggal, akikhez később sok szimpatizáns tag csatlakozott hozzájuk, rövid időn belül elérték, sőt túlszárnyalták az egykori taglétszámot. Fő tevékenységi területük az ifjúsági rendezvények megszervezése és lebonyolítása, valamint ifjúsági pályázatok írása volt. Tavaly a helyi RMDSZ rendelkezésükre bocsátotta a székház alatti pincehelységet, a megyei és a helyi tanács valamint vállalkozók pénzzel és építőanyaggal támogatták a szervezetet. A fiatalok pár hónap alatt rendbe tették a pincét, igazi ifjúsági találkozóhellyé varázsolták.
Sajnos viszálykodás tört ki a szervezetben, ami tisztújító közgyűlés összehívásához vezetett. Botos Sándor elnök a tisztújító közgyűlésen a tagság elé tárta a teljes tevékenységi és pénzügyi beszámolót, amelyeket elfogadtak. A második napirendi pont a tisztújítás volt, melynek során a közgyűlés újra bizalmat szavazott az alapító elnöknek, aki alapszabályzati jogával élve ügyvezető elnöknek Demián Zsoltot, a Partium Rádió margittai szerkesztőjét, alelnöknek Kotlár Norbertet, titkárnak pedig Hégető Zsoltot javasolta. A javaslatokat döntő többséggel elfogadta a közgyűlés. Král Bertoldot programfelelősnek választották meg.
Demián Zsolt ügyvezető elnök elmondta, hogy a feladatokat a hatékonyság érdekében megosztják, de a legfontosabb feladatnak a viszályok megszűntetését tekintik és rendszeresen fognak tevékenységi beszámolókat tartani. Az új csapat már túl van az első közös programon, mivel a testvérvárosi (Kiskőrös) FIDELITASZ meghívására együtt ünnepeltek az anyaországi fiatalokkal augusztus 20-án. Az RMDSZ székház zárt udvarát fel akarják újítani. Sziklakertet építenének, kavicsos sétányokkal a pince bejáratáig, és egy szabadtéri színpadot akarnak építeni. Terveiket maximális mértékben támogatja Pocsaly Zoltán alpolgármester és a helyi tanács RMDSZ-frakciója. A pincét újrafestik, felkészítik az őszi, téli programokra. Avatáskor találkozót szerveznek az RMDSZ valamint a civil szervezetek és intézmények vezetőivel, illetve a főbb támogatókkal. Szándékukban áll a kapcsolat erősítése a magyar diáktanáccsal és a magyar gólyabál megszervezése, Mikulás-napi bulit szerveznek, karácsonykor pedig szeretetcsomagot osztanak a rászorulóknak, és karácsonyi koncertet szerveznek egyházi zenekarok és kórusok fellépésével. Keresik az együttműködést más civil szervezetekkel. Nagy szeretettel várják az új tagokat. Az állandó tagsághoz egy belépési nyilatkozatot kell benyújtaniuk, melyet a vezetőtanács bírál el, és ki kell fizetni a szimbolikus összegű beiratkozási díjat, tájékoztatták honlapunkat.

Hasonló hírek
Ady-emlékverseny és ünnepség Margittán
Fórumot szervez a Margittai Ifjak Köre
I. Margittai iskolatalálkozó
Jótékonysági előadás a margittai magyar iskoláért
Ifjúsági nap lesz Margittán
RMDSZ-tisztújítások
Elmaradnak a margittai színielőadások
Tisztújítás lesz Margittán
Miniszter volt a bál fővédnöke
Bővül a margittai kórház