Hirdetés
Bihar megyei hírek »
Sikeres szavalóverseny volt Szalárdon
2011. március 21, hétfő

Harmadik alkalommal került megrendezésre szombaton a Szalárd-körzeti Petőfi Sándor szavalóverseny a Szalárdi János Egyesület szervezésében. 
A résztvevő települések, azaz Hegyközszentimre, Jákóhodos, Bihar, Paptamási, Szentjobb, Hajdú-Bihar megyéből Biharnagybajom és Szalárd képviseletében közel ötven III –VIII. osztályos diák érkezett. A zsűri tagjai Pető Csilla parlamenti képviselő, F. Bathó Ida színművésznő és Szigeti Ferenc nyüvedi lelkész voltak.

Bár a verseny március 19-én lett megtartva, lélekben mégis mindannyian viseltük a kokárdát – hangzott el Kőrösi Mária szervező megnyitó beszédében, egy rövid ünnepre ráhangolódó film megtekintése után.

Pető Csilla parlamenti képviselő nemzeti ünnepünk jelképét, a kokárdát és annak viselési eredetét mutatta be és ünnepi érzéseit osztotta meg a résztvevőkkel, majd Beke Imre Nádudvar testvértelepülés polgármestere, Borzási Gyula szalárdi református lelkész és Nagy Miklós Szalárd polgármestere köszöntött mindenkit és bátorította a versenyzőket.

Ezután egy kis történelmi ismertetőt tartott Ghitea Júlia Petőfi Sándor életéről, forradalmi munkásságáról, Margittai Tamás zenetanár a Nemzeti dalt adta elő.

A bevezető műsorok után megkezdődtek a III. osztályos gyerekek szavalatai, majd a szalárdi Pittypang néptánccsoport szatmári táncokat mutatott be. A IV. osztályosok szavalatai után a szalárdi iskola kórusa Margittai Tamás vezetésével  az István a király című rockoperából adott elő néhány dalt. Az V. osztályos versenyzők után szintén ének következett, amely lelki táplálék és semmi mással nem pótolható – idézte Kodály Zoltánt Kőrösi Mária programvezető, majd a VI. osztályosok után közös éneklésre buzdították a gyerekeket és pedagógusokat is. Egy kis kalács, tea és kávé fogyasztás után Kőrösi Tünde adott elő egy verset, majd a zsűri férfi tagja, Szigeti Ferenc nyüvedi lelkész néhány gyönyörű népdallal ajándékozta meg a közönséget.

Díjkiosztás előtt F. Bathó Ida színművésznő értékelte ki a versenyzők és felkészítő pedagógusok számára a szavalatokat. A díjazottak kategóriánként a következők:

 

III.osztály

I. díj – Somogyi Klementina – Paptamási

II. díj – Kovács Regina – Szalárd

III. díj – Kiss Krisztián – Paptamási

Pető Csilla különdíja – Veres Sámuel

Napsugár különdíj – Kocsis Gyula – Hegyközszentimre

Polgármesteri hivatal különdíja – Sipos Ildiko – Szentjobb

 

IV. osztály

I. díj – Kéri Szabolcs – Bihar

II. díj – Kállai Barbara – Jákóhodos

III. díj – Farkas Dániel – Jákóhodos

Szalárdi iskola különdíja – Venyerszki Henrietta – Szalárd

Napsugár különdíja – Vasadi Marian Sebastian – Paptamási

 

V. osztály

I. díj - Kőrösi Gergő – Szalárd

II. díj – Kiss Árpád – Biharnagybajom

III. díj – Andreev Zsófia – Szalárd

 

VI. osztály

I. díj – Gurbai Boglárka – Bihar

II. díj – Farkas Mónika – Szalárd

III. díj – Boros Brigitta – Bihar

Pető Csilla különdíja – Molnár Beatrix – Szentjobb

Szalárdi János Egyesület különdíja – Jenei Viktória – Biharnagybajom

 

 

VII-VIII. osztály

I. Díj – Barczag Beatrix – Bihar

II. Díj – Kovács Katalin – Bihar

III. Díj – Tóth Mónika – Paptamási

Pető Csilla különdíja – Nagy Kriszta – Szalárd

Nádudvar testvértelepülés különdíja – Nagy Krisztina – Szalárd

 

Köszönetet és oklevelet kaptak a felkészítő pedagógusok is, a zsűri tagjai, a támogatók és kollégák. A főszervező, Kőrösi Mária a Szalárdi János Egyesület elnöke ezúton is meg szeretné köszönni mindenkinek az áldozatos munkát, amellyel hozzájárult az esemény színvonalához.




Hirdetés

Hozzászólások
FRxqMHFCExYnVUCFhuJ
djdymembguj,
2011. július 20, szerda, 21:43
vTnv36 rqskkpjbqgea, [url=http://vkpeyztsqinh.com/]vkpeyztsqinh[/url], [link=http://anltpaxtmowh.com/]anltpaxtmowh[/link], http://aqxbrhvltpyg.com/
tApEB3 , [url=http://unkzlstzxnau.com/]unkzlstzxnau[/url], [link=http://hipmzdibpdpe.com/]hipmzdibpdpe[/link], http://rkqozduhfwwc.com/
guduex,
2011. május 11, szerda, 05:31
tApEB3 , [url=http://unkzlstzxnau.com/]unkzlstzxnau[/url], [link=http://hipmzdibpdpe.com/]hipmzdibpdpe[/link], http://rkqozduhfwwc.com/
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 








nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro