Bihar megyei hírek »
„Pincesminkelés” és az első gyűlés után a MIK
2010. szeptember 20, hétfő
Több héten keresztül meszelgették, festegették a Margittai Ifjak Körének (MIK) új tagjai az RMDSZ-székház alatti pincéjüket.
A helyiségek megfrissült fallal és felújított ajtókkal várja a rendezvényeket és a fiatalokat. A munka végeztével szombaton 13 órára Demián Zsolt ügyvezető elnök és Botos Sándor elnök összehívott egy gyűlést, amelyen azok vettek rész, akik a munkálatokból is kivették részüket, tájékoztattak a szervezők. A többi tag, bár a meghívásra igent mondott, nem jelent meg a gyűlésen,ennek ellenére az új csapat jó hangulatban dolgozta ki az őszi-téli programtervet. Jövő héten kezdik el például az Octavian Goga Főgimnázium magyar szakos diákjai részére megszervezett gólyabál előkészítésének, októberben pedig meghívják meg a testvértelepülés, Kiskőrős ifi-szervezetét a Fidelitast is. Demián Zsolt az összejövetelen köszönetet mondott azoknak, akik kivették és kiveszik részüket a munkából, akár ötletgazdaként, akár fizikai munkával. Botos Sándor elkészítette a gólyabál költségvetését, és felsorolta a pénzbeszerzési forrásokat is.
Hasonló hírek
Magyar összefogás a Kárpát-medencei vidékfejlesztésért
Megbüntették Szegyesd-völgyét szennyezőt
Sikeres Valentin-napi bulit szervezett a MIK
Használatban a széplaki vízgyűjtő
„Pincesminkelés” és az első gyűlés után a MIK
Árvízi védelmi gyakorlatot tartottak
Ülésezett a megyei tanács
Horgászverseny volt Hegyközcsatárban
A forradalomra és szabadságharcra emlékeztek Érbogyoszlóban
Kiskőrösön ünnepelnek a margittai fiatalok












