Hirdetés
Bihar megyei hírek »
Összefogás Tamáshidán
2010. szeptember 02, csütörtök
Kulcsszavak: Összefogás, Tamáshidán,

A dél-bihari Tamáshidán az RMDSZ helyi szervezetének a megerősítése és új elnökségének a mihamarabbi megválasztása a célja annak az egyeztetés sorozatnak, ami vasárnap kezdődött a helybéliek és a szövetség Bihar megyei szervezetének szórványért felelős alelnöke, Grim András között.
A megyei elöljáróhoz csatlakozva az anti Pribék Attila körzeti RMDSZ elnök igyekezett megoldást találni a Tamáshidaiak helyzetére.

Grim András és Pribék Attila a vasárnap délelőtti református istentiszteleten is részt vett, amit a templom belső felújítása miatt a parókián tartanak egy ideje. Pázmány Attila parókus lelkész gondolatébresztő igehirdetését követően az istentiszteleten résztvevők bent maradtak a parókia termében, hogy elbeszélgessenek az RMDSZ-vezetőkkel a helyi ügyekről. Abban mindannyian egyetértettek, hogy egy fiatal, ambíciózus helyi elnökre van szükség, aki képviselné a szórványban élőket. Arra, hogy pontosan ki is lenne az ideális jelölt, érkeztek javaslatok, ám egyelőre nem döntötték el, hogy kit keresnek meg. A következőkben folytatódnak az egyeztetések, és alkalomadtán összehívják majd a tisztújító közgyűlést is a történelmi magyar településen, amely hol Arad, hol Bihar megyéhez, a legtöbbet azonban Bihar vármegye szalontai járásához tartozott.

A megbeszélést követően Pázmány tiszteletes vezetésével a vendégek elindultak és körbejárták a települést, valamint meglátogatták a híres tamáshidai romtemplomot is. A műemlékké nyilvánított románkori épület, amely az állam tulajdona, magánterületen fekszik, és nagyon rossz állapotban van. A tornyon mély hasadások jelentkeztek, a valamikor háromhajós templomból a tornyon kívül már csak a szentélynek egy része áll. A mintegy nyolcszáz éves templom maradványaiban a mellette lévő két magánház majorsága tanyázik. A tiszteletes elmesélte, a települést Rogerius is említette mint megerősített német várost. Első ismert birtokosa a Rathold nemzetségbeli János és László volt,  1341-ben ők igazolták, hogy Tamáshida már régóta az ő nemzetségük tulajdona. Az Arad és Bihar megye határán fekvő,  Biharhoz tartozó település Keményfok és Nagyzerénd között terül el a Fekete-Körös partján. A Pallas Nagylexikon a latin Pons Tomae nevét is említi, ami magyarul azt jelenti: Tamás hídja.  Tamáshida templomromjához több legenda is kötődik, például az, hogy az egykori templomtól alagút vezetett az 1729-ben III. Károly király által Baranyi Miklósnak adományozott birtokon épített kastélyhoz. A kastélyt és az uradalmi birtokot később is említik.

A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság 2010. évi I. számú, Partium című kiadványában ez olvasható – ahogy a helybéliek nevezik – a tamáshidai csonkatoronyról: „A Nagyvárad-Arad főútvonalról Keményfok után kelet felé letérve, tőle 8 kilométerre fekszik a Fekete-Körös jobb partján. Az egyház 2. számú anyakönyvében 1827-ből a következőket olvashatjuk: A mostan fennálló nagy torony Tamásdán egy Abbatiának maradványa, mely Abbatia fundáltatott Szent László magyar király által és sz. Tamás apostol nevéről volt szentelve. Sok ideig fennállott virágzó állapotban, de végre a sok régi ellenséges időkben a török-tatár háborúkban és a kuruczok revoluciójában elpusztult. A templom fedél nélkül még 1764-ben fennállott. Harangjaiból a törökök ágyut öntöttek. Most a torony gravariummá lett. Mostan a régi templom végiből egy kis Catholicum templom készült. Hogy mikor épülhetett, nem tudjuk, de a templom formája a cisztercita építészet hagyományát követte. Alaprajza a nagydisznódi bazilikáéhoz hasonlít, amelyet 1260-ban építettek. Összehasonlítva még a belényesszentmiklósi toronnyal, építését a 13. század közepére tehetjük. A szentélymaradványt a 19. század végén kocsoszínné alakították át. Jelenleg a romos építmény nagyon rossz állapotban van. A szentélyrészben ma terményeket és aprójószágot tartanak.”




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 


Hasonló hírek Összefogás Tamáshidán






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro