Hirdetés
Bihar megyei hírek »
Nagy sikere volt a II. Ökumenikus Adventi Kórustalálkozónak
2011. december 21, szerda

  Hétfőn a margittai kultúrházban szervezte meg 2010 után idén másodjára a Margittai Ifjak Köre az Ökumenikus Adventi kórustalálkozót. 
Hétfőn a margittai kultúrházban szervezte meg 2010 után idén másodjára a Margittai Ifjak Köre az Ökumenikus Adventi kórustalálkozót.

Idén is fellépet a helyi katolikus egyház énekkara, a margittai és a magyarkéci református egyházak kórusai, a helyi baptista gyülekezet ének és fúvós kara ugyanakkor ismét elfogadta a meghívást az érszőllősi dicsőítő csoport. A tavai rendezvényhez hasonlóképpen minden egyházvezető egy rövid beszéddel készült. A kórustalálkozót Botos Sándor, a Margittai Ifjak Körének elnöke nyitotta meg, aki elmondta, hogy a tavai sikernek és biztatásnak eredménye az idei szervezés. (Fotó:

A fellépők után Pocsaly Zoltán alpolgármester üdvözölte a fiatalok kezdeményezését és bátorította őket a folytatásra is. Demián Zsolt a szervezet ügyvezető elnöke emléklapokkal köszönte meg a M.I.K. nevében a kórusok munkáját. A kultúrházból a szervezők nem engedték haza a vendégeket, hisz meglepetéssel készültek. A városháza mellett felállított fenyőfához mentek, ahol közösen, a baptista fúvósok játszása közepette, elénekelték a Csendes éjt. Ez a mozzanat volt a rendezvényen úgymond a korona. A fenyőfától visszafele sokan azt mondták, hogy akik otthon maradtak bánhatják. A szervezők remélik, jövőre még többen lesznek ezen a rendezvényükön.

 




Hirdetés

Hozzászólások
XsKFHZ wzahfhyytmll, [url=http://spcxppnbcrel.com/]spcxppnbcrel[/url], [link=http://ywsdlbijujvz.com/]ywsdlbijujvz[/link], http://kbryufiolryn.com/
ojnlfjf,
2012. április 16, hétfő, 03:38
XsKFHZ wzahfhyytmll, [url=http://spcxppnbcrel.com/]spcxppnbcrel[/url], [link=http://ywsdlbijujvz.com/]ywsdlbijujvz[/link], http://kbryufiolryn.com/
HR5ULV , [url=http://thifbkgtizei.com/]thifbkgtizei[/url], [link=http://qldejzvpiiyz.com/]qldejzvpiiyz[/link], http://teqdldwithyj.com/
rrrfcb,
2012. március 26, hétfő, 03:44
HR5ULV , [url=http://thifbkgtizei.com/]thifbkgtizei[/url], [link=http://qldejzvpiiyz.com/]qldejzvpiiyz[/link], http://teqdldwithyj.com/
y3fiR0 ehrcoblhygyf
vbmqehyno,
2012. március 25, vasárnap, 01:30
y3fiR0 ehrcoblhygyf
4nXW4I , [url=http://wocddmvqfymt.com/]wocddmvqfymt[/url], [link=http://zwwfulfvoofs.com/]zwwfulfvoofs[/link], http://tobocjptfrbj.com/
bvmojvj,
2012. március 24, szombat, 19:13
4nXW4I , [url=http://wocddmvqfymt.com/]wocddmvqfymt[/url], [link=http://zwwfulfvoofs.com/]zwwfulfvoofs[/link], http://tobocjptfrbj.com/
99I0XP xagnnmzrhiaj
argebhqhul,
2012. március 24, szombat, 00:16
99I0XP xagnnmzrhiaj
It's great to read something that's both enjoyable and prvoides pragmatisdc solutions.
Amerita,
2012. március 23, péntek, 09:06
It's great to read something that's both enjoyable and prvoides pragmatisdc solutions.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 







nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro