Hirdetés
Bihar megyei hírek »
Méltón emlékezett meg a MIK a ’48-as forradalomra
2010. március 18, csütörtök

  Kiskőrös testvértelepülés ifjúsági szervezetével közösen emlékezett a Margittai Ifjak Köre (MIK) a szabadságharcban elhunytakra.
A két szervezet közös programjában szerepelt a cikk szerzőjének és Postol Szilárdnak közös kiállítása, a fáklyás felvonulás, Petőfi szülőházának meglátogatása, valamint a helyi önkormányzat és civil szervezetek által szervezett ünnepségen való részvétel.

A három napos program folyamán 13 margittai fiatal vett részt egyben kulturális és ifjúsági, szórakoztató jellegű eseményeken. A kis csapat ellátogatott Magyarország nemzetközi hírű cukrászdájába, a Koronába, ahol Szervánszky László különös figyelmet szentelt a maroknyi magyar embernek, és nagy örömére szolgált, hogy romániai magyarok visszatértek hozzá.

Az utazás célja az ünnepségen való részvétel volt, melyen Judák Angéla, a Kiskőrösért Ifjúsági Egyesület (KIE) képviselőjeként, valamint Kovács Klaudia, a MIK alelnöke emlékkoszorút helyeztek el a város főterén álló Petőfi szobor előtt.

Szedmák Tamás, a KIE elnöke, valamint az országos Fidelitas alelnöke reményei szerint a kapcsolat a két szervezet között nagyon szépen fejlődik, ezt bizonyítja az immár második alkalommal szervezett kirándulás és kiállítás március 15-e alkalmából, valamint a számos kölcsönös látogatás a szervezetek részéről.

A hétvégi program végén a MIK alelnöke egy Petőfi arcképet ábrázoló linómetszettel ajándékozta meg a KIE-t, megköszönve a vendéglátást, és a lehetőséget, hogy méltóképpen ünnepelhették meg a szabadságharc évfordulóját.  
Kovács Klaudia







nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro