Hirdetés
Bihar megyei hírek »
Margittán is ünnepeltek
2010. március 17, szerda

Vasárnap emlékeztek meg az 1848-49-es forradalomról Margittán.
Délelőtt 10 órakor ünnepi szentmisével, illetve istentisztelettel kezdődött a megemlékezés, majd a református templomkertben lévő Petőfi mellszobornál folytatódott, az ünnepségen megjelent Cseke Attila egészségügy miniszter, Derzsi Ákos képviselő, és Pásztor Gabriella oktatásügyi tanácsos. Házigazdaként Kovács Gyula tiszteletes köszöntötte az egybegyűlteket, majd a főszervező RMDSZ részéről Bradács Alíz körzeti elnök beszélt. Március 15-e még nem hivatalos ünnep, de már elfogadott. Kövessük ’48 üzenetét, fogjunk össze, mert csak akkor vagyunk erősek. Céljaink megvalósításában csak magunkra és a jó Istenre számíthatunk, mondta Bradács, a helyi kórház menedzsereként köszönetet mondott Cseke Attilának a  nélkülözhetetlen orvosi műszerekért és az új mentőautóért. Folytatásként Szőke Ferenc elszavalta a Nemzeti dalt, majd Cseke Attila mondta el ünnepi gondolatait. „Büszkék vagyunk a márciusi fiatalokra, de azokra is, akiktől bölcsességüket merítették. Március 15-e ma sem csupán a szabadság eszméjét jelenti, hanem az összefogás lehetőségét is. Azt, hogy nem egymás ellenében, hanem egymás mellett emlékszünk elődeinkre. Fiatalok és örökké fiatalok. Jövőre is együtt ünnepelünk, mert bízom abban, hogy sosem unjuk meg.” - mondta befejezésül a miniszter. A beszédek között az iskolások mutatták be erre az alkalomra készített zenés, verses összeállításukat. Beszédet mondott Pásztor Gabriella is, majd a helyi RMDSZ nevében Árkosi Antal elnök köszöntötte az ünneplőket. Antal elnök köszöntötte az ünneplőket. „Egy ünnep csak akkor lesz nemzeti, ha a nép a szívébe fogadja és azt  semmilyen külső hatalom nem tudja kitörölni. A szabadság megillet minket Isten és ember előtt, és mi hiszünk ebben, ahogy elődeink is hittek.” –mondta az elnök, majd az ünnepség záró momentumaként megkoszorúzták Petőfi Sándor szobrát

 

 







nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro