Hirdetés
Bihar megyei hírek »
Margittaiak Kiskőrösön
2011. augusztus 25, csütörtök
Kulcsszavak: margitattiak, Kiskőrösön,

Augusztus 19-21. között ötödik alkalommal szervezte meg a kiskőrösi Fidelitas a Pátria Nemzetközi Ifjúsági Tábort, ahová a helyi fiatalok mellett a határon túli magyar területekről is érkeztek táborozók. 
Erdélyből Margittáról, Magyarkanizsáról, Marosvásárhelyről, Sarmaságból, Nagyváradról, Magyarországról Debrecenből, Kecskemétről, Kiskunhalasról, Soltvadkertről, Algyőről érkeztek fiatalok. A kezdeményezők nem titkolt célja, hogy belátható időn belül minél több hazai város fiataljai kerüljenek kapcsolatba településük határon túli testvérvárosában élő magyar fiatalokkal.

A programokat úgy alakították, hogy a foglalkozások, ismerkedős órák mellett jusson idő a szórakozásra, városnézésre és persze pihenésre is. A különböző foglalkozásokon, és az étkezéseknél a testvérváros-párokat egymás mellé ültették, alkalmat teremtve ezzel a beszélgetésre, címcserére, hogy a későbbiekben a közösségi oldalakon tájékozódhassanak azokról az eseményekről, melyek a testvérváros fiataljait érintik. A péntek esti tábornyitó utáni konferencia témája: „A magyar fiatalok helyzete a Kárpát-medencében 2011-ben”, ahol a résztvevő települések delegációvezetői mondták el szűkebb pátriájuk ifjúságpolitikai, kulturális lehetőségeit, hiányosságait, valamint bemutatták szervezetük, csoportjuk eddigi tevékenységét.

A szombati napot a tábor részt vevői Ópusztaszeren töltötték ahol többek között a Feszti körképet ismegnézték, vasárnap pedig a tábor helyszínével, Kiskőrössel ismerkedtek ugyanakkor a helyi strandon hűsöltek. A margittaiak hétfőn is maradtak, amikor a Soltvadkerti Büdös-tón szórakoztak, visszamenet Kiskőrösre megálltak a  Korona cukrászdába, ahol egy fagylaltra voltak hivatalosak. A szervezők remélik, hogy ugyanolyan szoros baráti kapcsolat alakul ki a fennebb említett települések között, mint amilyet Margitta és Kiskőrös ápol.
Demian Zsolt

 




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 


Hasonló hírek Margittaiak Kiskőrösön







nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro