Bihar megyei hírek »
Március 15. a fiatalság ünnepe
2010. március 15, hétfő
Cseke Attila egészségügyi miniszter vasárnap Margittán ünnepelt, tudatta sajtószolgálata.
Március tizenötödike a fiatalság ünnepe, de a változás soha nem valósulhat meg az idősek bölcsessége nélkül – erről beszélt Cseke Attila egészségügyi miniszter Margittán. A Bihar megyei municípiumban a vasárnap délelőtti istentisztelet után ünnepi műsorral és koszorúzással emlékeztek az 1848-as forradalom kirobbanására.
A miniszter úgy fogalmazott: minden forradalomhoz mindig szükség volt a fiatalokra, és minden fiatalnak mindig szüksége volt bölcs tanítókra. „Mert a bölcsek tapasztalata és a fiatalok vakmerősége egyaránt szükséges a forradalomhoz is – mondta a miniszter. – Előbbiek adják a tudást, utóbbiak pedig vállalják a lázadást, van bátorságuk szembeszállni a szokásokkal, a világrenddel. Úgy gondolom, mindannyian hisszük, hogy a fiatalok áldozata nem volt felesleges. Hisszük, hogy a márciusi ifjak álma valóra vált, hiszen a negyvennyolc előtti állapotokat soha nem lehetett visszaállítani. A rendszert alapjaiban rendítette meg a Budapesten, március idusán kirobbant és egész Európán végigsöpört forradalom. Így váltak a mi budapesti lázadó ifjaink történelmi alakokká, a legismertebb magyarokká. Mert ha megkérdezünk száz magyart itt vagy a világ bármely részén, hogy melyik a magyarság legnagyobb nemzeti ünnepe, legalább kilencvenkilenc gondolkodás nélkül fogja rávágni: március tizenötödike – mondta Cseke Attila.

Hasonló hírek
Kórusfesztivál Margittán
Átadták az ANL-lakásokat
Miniszter volt a bál fővédnöke
Bővül a margittai kórház
Pocsaly Zoltán derűlátóan látja Margitta jövőjét
Megfagyott egy kisgyermek
Hitelt vesz fel Margitta
Átadták a felújított kórházat Margittán
Margittára látogat az egészségügyi miniszter
Bemutatják Margitta kismonográfiáját