Bihar megyei hírek »
MIDESZ-szervezet alakult Bályokon
2011. október 20, csütörtök
Bályokon bár mindig volt egy olyan fiatal csapat, amelyik részt vett a település rendezvényeinek megszervezésében, mindeddig nem csatlakoztak egyetlen ifjúsági szervezethez sem.
Most azonban elérkezettnek látták az időt, hogy a saját lábukra álljanak, és komolyabb munkát végezzenek. Bódis Levente segítette a fiatalokat abban, hogy megtalálják a közös hangot, és hogy szombaton délután összegyűljenek egy megbeszélésre, amelyre a Bihar megyei Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség elnökét, Borsi Balázst is meghívták.
A kultúrház szépen felújított kistermében gyűltek össze a fiatalok. A rossz idő ellenére közel kéttucatnyian jelentek meg a megbeszélésen, amelyen előbb Bódis Levente, majd Daróczi Mihály alpolgármester köszöntötte az ifjúságot.
Borsi Balázs előbb mesélt a MIDESZ-ről, céljairól, programjairól, terveiről, majd miután a bályoki fiatalok eldöntötték, hogy ők is létre akarják hozni a MIDESZ helyi szervezetét, a procedúrát ismertette. A fiatalság úgy határozott, hogy öttagú elnökséget hoz létre a bályoki MIDESZ élére. Elnöknek Korch Istvánt választották meg, őt segíti munkájában a további négy elnökségi tag, Jurj Roland, Farkas Anita, Pongor Boglárka és Debreczeni Szabolcs.

Hozzászólások
WmK5B0 , [url=http://vakgjyiabyst.com/]vakgjyiabyst[/url], [link=http://qdcurqaqeqnu.com/]qdcurqaqeqnu[/link], http://ldrsxbqjvdiz.com/
sciwlvdtqbl,
2011. november 04, péntek, 11:48
WmK5B0 , [url=http://vakgjyiabyst.com/]vakgjyiabyst[/url], [link=http://qdcurqaqeqnu.com/]qdcurqaqeqnu[/link], http://ldrsxbqjvdiz.com/
vHJP3u wdvectsgztnk
nxypwtqwao,
2011. november 03, csütörtök, 13:38
vHJP3u wdvectsgztnk
Infrmoation is power and now I'm a !@#$ing dictator.
Jayden,
2011. november 02, szerda, 16:23
Infrmoation is power and now I'm a !@#$ing dictator.
Hasonló hírek
Farsangi kabaré Bályokon és Margittán
Rövidfilm-pályázatot hirdet a MIDESZ
Tizenegy csapat a Bocskai Kupáért
Emlékezés Arany János lányára és minden fiatalra
Hétvégén Bocskai Kupa Szalontán
Megemlékeztek Bályokon a hősökről
Arany János „lányaira” emlékezik a MIDESZ
Virtuális barangolás Európában a MIDESZ-szel
MIDESZ-szervezet alakult Bályokon
Magyar vagyok, magyarnak születtem!