Bihar megyei hírek »
Könyvcsomagot kapott Köröstárkány és Belényesújlak
2011. október 06, csütörtök
Kulcsszavak:
Köröstárkány,
Belényesújlak,
Az RMDSZ Bihar megyei szervezete a nyár elején hirdette meg idei szórványprogramját, amelynek keretében könyvgyűjtési akciót is kezdeményeztek a szórványrégiókban, a Sebes- és a Fekete-Körös völgyében, valamint Dél-Biharban élő magyarság számára.
Kedden a Belényesi-medencében járt a szervezők egy csoportja. Köröstárkányban Antal Péter helyi RMDSZ-elnök vette át a több mint ötszáz kötetet tartalmazó adományt Borsi Balázstól, a bihari RMDSZ sajtóreferensétől, a könyvgyűjtési akció egyik koordinátorától. Az elnök megköszönte, hogy a tárkányi magyar közösségre is gondoltak a szervezők. Az adományt a következőkben rendszerezik, és olyan helyen helyezik el, ahol minden érdeklődő hozzáférhet. Borsi Balázs elmondta, mivel a könyvgyűjtés még mindig tart, és sokan vannak olyan jóakaró polgárok, akik felajánlják már kiolvasott vagy használatlan köteteiket, sőt olyanok is vannak, akik teljes hagyatékot adományoznak a szórványnak, a következőkben még visznek ki Tárkányba könyveket. A programkoordinátor kiemelte, különösen fontos, hogy a szórványmagyarságnak is meglegyen a lehetősége a magyar nyelvtudás ápolására. Identitásunk és anyanyelvünk megőrzése érdekében ugyanis különösen fontos, hogy az elszigeteltségben élő magyaroknak is lehetőségük adódjon magyarul olvasni. Ezenkívül a gyermekek megtalálják a most átadott könyvcsomagban például a kötelező magyar háziolvasmányok egy részét is.
Második állomásként Belényesújlakon álltak meg az adományozók. Borsi Balázstól itt Balogh Emőke tanárnő vette át a több száz kötetes csomagot. A kiadványokat egyelőre az iskolában rendezik, de bárki, aki kölcsönözne az állományból, megteheti.
Akiknek vannak otthon olyan könyveik, amiket elajándékoznának a szórványban élők könyvtáranyagának bővítésére, az RMDSZ megyei szervezete kéri, támogassák a kezdeményezést.
Felajánlásaikat leadhatják az RMDSZ megyei székházában, Nagyváradon a Fekete Sas-palotában, vagy vidéken Nagyszalontán, Székelyhídon, Margittán, Érmihályfalván és Élesden az RMDSZ-irodákban. Bővebb információkért tárcsázhatják a 0259/432-884-es telefonszámot vagy írhatnak a sajtormdszbh@gmail.com és a biharmegye@rmdsz.ro e-mail-címre.

Hasonló hírek
Hétvégén Bocskai Kupa Szalontán
Könyvcsomagot kapott Köröstárkány és Belényesújlak
A labdarúgó Tulipán kupa céckei selejtezője
Kórházátszervezések Arad és Bihar megyében
Kabaré Biharszentjánoson és Borson
Élesdi vendégszereplés
Ki Mit Tud?! elődöntő volt Belényesújlakon
Kulturális esemény Biharfélegyházán a Tádé néptáncegyüttessel
Galamb- és kisállat kiállítás volt Réven