Hirdetés
Bihar megyei hírek »
Ki Mit Tud?! elődöntő volt Belényesújlakon
2010. november 29, hétfő

November 27-én, szombaton szervezték meg a Ki Mit Tud Belényes és vidéke elődöntőjét, Belényesújlakon.
Nagy kiváltságnak örvendhetett a belényesújlaki közösség amikor arról értesült hogy az idei KI MIT TUD verseny helyi elődöntője náluk kerül megrendezésre

Mivel az eddigi évek során amelyben ez a verseny megrendezésre került, körbe járta a vidék magyar településeit: 2003-ban Magyarremetén, 2005-ben ugyancsak Magyarremetén, 2007-ben Várasfenesen, 2008-ban Köröstárkányban, végre elérkezett az idő hogy 2010-ben Belényesújlak legyen a házigazda. A szervezők lelkesedéssel láttak neki a munkának, melyet Balog Emőke főszervező nagy szakértelemmel(ügyesen) irányitott.

                     Öröm volt számukra hogy a szervezésből mindenki kivette a részét, így nem csoda, hogy mindennel időben és sikeresen elkészültek. Viszont "a természet erői" kiszámíthatatlanok, a verseny reggelén nagy szélvihar  zavarta meg nemcsak a szervezők, de a versenyzők terveit is. A szélvihar több órás áram kimaradást okozott, amely délután 16.30-ig elhúzodott, így a 15.00 órára tervezett versenyt, végül 17.00 órakor sikerült elkezdeni.

                    A nehézségek ellenére bátran mondhatjuk, hogy a verseny  nagyszerűen zajlott le. Miután a versenyzők megérkeztek a megmérettetés elkezdődhetett. A verseny összesen 81 résztvevőt számlált, Kisnégerfalváról-, Köröstárkányról-, Magyarremetéről-, Várasfenesről-, valamint Belényesújlakról. A szép számban megjelent közönség vastapssal jutalmazott minden produkciót.

                     Mialatt a zsűri tagjai összegezték a látottakat - hallottakat, a belényesújlaki „Rezgő” Gyermek Néptánccsoport egy színdarabbal örvendeztette meg a közönséget. Ezt követően egy kis vendégségre került sor a helyi iskolában, ahol a  szervezők finom palacsintával és meleg teával várták a versenyzőket, valamint az őket felkészítő pedagógusokat.

                    Mikor a zsűri meghozta döntését, a jelenlévők egy összefoglaló power point bemutatót nézhettek meg, amin azok voltak akik a versenyen részt vettek, melyet a közönség nagy örömmel fogadott.

                    Elérkezvén a várva-várt pillanat,  kihírdettek a helyezéseket és egyben a továbbjutó versenyzők neveit. Minden egyes versenyző és a versenyzőcsapatok ajándékban részesültek, valamint az irodalom kategória versenyzői pedig még egy-egy könyvvel is gazdagodtak.

                    Íme a Fekete-Körös régió elődöntőjének nyertes továbbjutói:

Gyermek produkcióknál:

  • Magyar Irodalom kategóriaban:
                          I. Oláh Kinga - Kisnégerfalva

                          II. Plaştin Evelin-Belényesújlak

                         III. Mikló Rúth  - Köröstárkány

                         IV. Boros Barbara - Belényesújlak

                          V. Béla király utódai  - Várasfenes

  • Népdal kategóriában:
                        I. Bogdán Stefánia - Belényesújlak

                        II. Palkuc Vivien – Várasfenes

                       III. Szatmári Kata - Köröstárkány

                       III. Balog Dóra Melánia - Belényesújlak

  • Klasszikus Tánc kategóriában:
I. Mini Fresh Tánccsoport - Belényesújlak

  • Zene kategóriában:
                           I. Bodirka Gyermek Zenekar - Köröstárkány

                          II. Kiss Botond és Kiss Kinga-Belányesújlak

Felnőtt produkcióknál:

  • Népdal kategóriában:
                        I. Kéknefelejcs Népdalkórus - Magyarremete

                        II. Pataki Renáta - Belényesújlak

  • Néptánc kategória:
                          I. Kéknefelejcs Néptánccsoport - Magyarremete

  • Modern Tánc:
                          I.Belényesújlaki HIP-HOP tánccsoport

                   Zárszóképp Balog Emőke köszönetét fejezte mindenkinek, aki szívét-lelkét odatéve, segédkezett a verseny megszervezésében és jó kimenetelében. Végezetül a szervezők szívbéli kívánságait tolmácsoljuk: mindenkinek további kitartást, bátorságot és sok sikert, mert az ajándék plaketteken is olvashatjuk: "A sors szereti a bátrakat!"(James R.Lowell)




Hirdetés

Hozzászólások
GJsvgY vbrsbtzkrmxp, [url=http://wnffzcaknnlw.com/]wnffzcaknnlw[/url], [link=http://zovzrpaxahao.com/]zovzrpaxahao[/link], http://efzfketvoenv.com/
uonoyafpqn,
2012. április 15, vasárnap, 21:29
GJsvgY vbrsbtzkrmxp, [url=http://wnffzcaknnlw.com/]wnffzcaknnlw[/url], [link=http://zovzrpaxahao.com/]zovzrpaxahao[/link], http://efzfketvoenv.com/
cqigWWfppbb
nnczbu,
2011. október 23, vasárnap, 17:35
C2IQNM bgyvjqrmmtpm, [url=http://caxjjgeovwtg.com/]caxjjgeovwtg[/url], [link=http://sokjvbcvptfa.com/]sokjvbcvptfa[/link], http://fwdssxpgmkin.com/
HatcEArGFfEJf
faqodxwco,
2011. október 23, vasárnap, 13:25
42Yaxv twehynzeootq, [url=http://kicwudcyixrh.com/]kicwudcyixrh[/url], [link=http://qcxwftdafhpk.com/]qcxwftdafhpk[/link], http://vnvczegfjtht.com/
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 








nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro