Hirdetés
Bihar megyei hírek »
Húsz éves az érszőlősi RMDSZ
2010. február 28, vasárnap

Megemlékezéssel egybekötött ünnepi műsor volt szombaton délután az érszőlősi kultúrotthonban.
Beke László, a község polgármestere jogbiztonságról és egyenlőségről beszélt, ez volt az 1990-ben összeállt alapító tagok akkori célkitűzése. Köszönetét fejezte ki a Bihar megyei szövetségnek az eddig nyújtott támogatásokért az úthálózat javítása, az iskola, valamint a kultúrotthon felújítása esetében. Ugyanakkor elsődleges feladatként tartja számon a további építkezéseket és fejlesztéseket.

Az ünnepi megemlékezésen jelen volt Bradács Aliz, a margittai Dr. Pop Mircea kórház igazgatója, Derzsi Ákos parlamenti képviselő és felesége, Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke és Nagy Mihály, vallásügyi államtitkár. Cseke Attila, egészségügyi miniszter üdvözletét küldte, mivel egyéb elfoglaltságok miatt nem tudott megjelenni.

Rákosi Zoltán alelnök és Sántha Levente titkár ismertették a helyi szervezet történetét 1990 január 7-től, az alakulás pillanatától kezdve napjainkig, és felolvasták az első nyilatkozatot is. Az akkori célok között szerepelt az együttműködés, az összetartás, az óvodák, iskolák, egyetemi oktatás támogatása magyar nyelven, kapcsolatápolás a többi nemzettel, és az érszőlősi magyar emberek képviselete. A helyi érdekvédelmi szervezet alelnöke nagyon fontosnak tartotta, hogy a községnek '92-től van RMDSZ-es polgármestere, és azóta a település rengeteget fejlődött. Ugyanakkor sajnálatosnak tartotta, hogy az elmúlt 14 évben olykor érzelmi politizálást folytattak a helyi tanácsban, és az aktuális polgármester szapulása volt a cél, nem pedig a falu fejlesztése.

Szabó Ödön elmondása szerint csak együtt van esélyünk a fejlődésre. Kiemelkedően fontos szerepet tulajdonított a Margittán elindult magyar iskola projektjének, ami talán egy 20 éve áhított álom beteljesülését jelenti. Ünnepi beszédét egy perces néma csenddel zárta, ezzel is tisztelegve azok előtt, akik már nincsenek az élők soraiban, ám nagyon sokat tettek a település fejlődéséért.

Beke László, helyi polgármester díszoklevéllel jutalmazta mindazokat a személyeket, vagy hozzátartozókat, akik minden erejükkel a helyi magyarság érdekeit szolgálták, többek között Botos Sándort, Ádám Lajost, Brückner Sándort, Erdélyi Gézát és Horváth Ferencet.

A helyi általános iskola I-IV. és V-VIII. osztályos diákjai versekkel, dalokkal és táncokkal színesítették a megemlékezés programját.

A rendezvény kellő komolysággal és tisztelgéssel, a Himnusz eléneklésével zárult. Ezt követően egy hatalmas tortát hoztak be, ez jelképezte a 20 éve aktívan működő magyarságot Érszőlősön.
Kovács Klaudia

 







nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro