Bihar megyei hírek »
Ha nyár, akkor Micske, ha Micske, akkor Partiumi Néptánctalálkozó
2011. július 17, vasárnap
Kulcsszavak:
Partiumi Néptánctalálkozó,
Micske,
Idén IX. alkalommal rendezték meg a Partiumi Néptánctalálkozót Micskén. A rendezvénysok együttesnek számít évadzáró előadásnak, hiszen ezen fesztivál utáni időszak a nyári táborok időszaka.
Az idei találkozó két szempontból is jelentős volt. Elsősorban azért, mert Micske történetében ez a tizenötödik alkalom, hogy összegyűlnek a néptáncegyüttesek és együtt, önfeledten eltöltenek egy délutánt. Másodsorban azért fontos, mert az idei alkalommal rekordot döntöttek a táncosok, ugyanis több mint háromszáz táncos lábú fiatal gyűlt össze a neves rendezvényen. A csoportok tizenkét településről érkeztek, több mint tizenhárom együttes, az érmihályfalvi Nyíló Akác, az érsemjéni Ezüstperje, a nagyváradi Csillagocska, a mezőtelegdi Pacsirták, a margittai Gyöngyvetők, a borsi Galagonya felnőtt és utánpótlás csoportja, a biharszentjánosi Szentjánosbogarak, a szalárdi Pitypang, a székelyhídi Kankalin, a micskei iskola csoportja valamint a házigazda Görböc Bihar megyei együttesek, valamint a más megyékből érkezők, azaz a nagykárolyi Rekettye, a kalotaszentkirályi Felszeg Gyöngye valamint a szilágylompérti Kéknefelejts együttesek léptek színpadra.
A rendezvény ez alkalommal is a már hagyományossá vált össztánccal kezdődött Micske központjában, ezt követte a Népviseletek Parádéja, mely során a táncosok és a nézők együtt érkezhettek a Miskolczy Károly Általános Iskola udvarán felállított szabadtéri színpadhoz. A helyszínre érkezve Derzsi Ákos parlamenti képviselő, a rendezvény fővédnöke nyitotta meg a találkozót buzdító szavaival, továbbá gratulált Hodgyai Edit főszervezőnek, amiért ismét sor kerülhetett e rendezvényt.
A gyermekek nagy örömére az idén is volt a találkozó keretein belül a már szintén hagyományos Lekvárosfánk-evő verseny, mely szintén rekordot döntött az idén, mivel rekordszámú fiatal fánkot kedvelő nevezett a versenyre. A fánkevő verseny az idén nemzetközinek mondható, hiszen a Learning Enterprises keretein belül Bihar megyében angol nyelvet tanító két amerikai fiatal is részt vett benne, sőt az idei győztes egyikük, a New York-i Jarret Freeman lett. Elmondása szerint még sosem nevezett fánkevő vagy hasonló versenyre, de most nagyon örvend, hogy részt vehetett ezen.
A nap másik várva várt pillanatának számított a micskeiek számára, hogy Hodgyai Edit, iskolaigazgató színpadra szólította a Norman ösztöndíj nyerteseit. Az idei év legjobb tanulónak járó díjat tízes átlagáért Tripó Debora VI. osztályos tanuló kapta, az ösztöndíj második kategóriáját, a tanulmányi átlag növeléséért járót pedig Bertalan Nóra-Szabina és Kovács Gyöngyike VIII. osztályos tanulók. Továbbá az iskola igazgatója azon harminc micskei tanulót szólította színpadra, akik megyei, országos illetve nemzetközi versenyeken dobogós helyezést értek el. Ezen helyezések száma összesen kilencvenkilenc.
A szemet és lelket egyaránt gyönyörködtető Néptáncgálát éjfélig tartó táncház követte, melyben a talpalávalót a Csillagocska zenekar húzta. A rendezvény főtámogatója aBihar Megyei Tanács RMDSZ frakciója és a Communitas Alapítvány volt.
A rendezvény ez alkalommal is a már hagyományossá vált össztánccal kezdődött Micske központjában, ezt követte a Népviseletek Parádéja, mely során a táncosok és a nézők együtt érkezhettek a Miskolczy Károly Általános Iskola udvarán felállított szabadtéri színpadhoz. A helyszínre érkezve Derzsi Ákos parlamenti képviselő, a rendezvény fővédnöke nyitotta meg a találkozót buzdító szavaival, továbbá gratulált Hodgyai Edit főszervezőnek, amiért ismét sor kerülhetett e rendezvényt.
A gyermekek nagy örömére az idén is volt a találkozó keretein belül a már szintén hagyományos Lekvárosfánk-evő verseny, mely szintén rekordot döntött az idén, mivel rekordszámú fiatal fánkot kedvelő nevezett a versenyre. A fánkevő verseny az idén nemzetközinek mondható, hiszen a Learning Enterprises keretein belül Bihar megyében angol nyelvet tanító két amerikai fiatal is részt vett benne, sőt az idei győztes egyikük, a New York-i Jarret Freeman lett. Elmondása szerint még sosem nevezett fánkevő vagy hasonló versenyre, de most nagyon örvend, hogy részt vehetett ezen.A nap másik várva várt pillanatának számított a micskeiek számára, hogy Hodgyai Edit, iskolaigazgató színpadra szólította a Norman ösztöndíj nyerteseit. Az idei év legjobb tanulónak járó díjat tízes átlagáért Tripó Debora VI. osztályos tanuló kapta, az ösztöndíj második kategóriáját, a tanulmányi átlag növeléséért járót pedig Bertalan Nóra-Szabina és Kovács Gyöngyike VIII. osztályos tanulók. Továbbá az iskola igazgatója azon harminc micskei tanulót szólította színpadra, akik megyei, országos illetve nemzetközi versenyeken dobogós helyezést értek el. Ezen helyezések száma összesen kilencvenkilenc.
A szemet és lelket egyaránt gyönyörködtető Néptáncgálát éjfélig tartó táncház követte, melyben a talpalávalót a Csillagocska zenekar húzta. A rendezvény főtámogatója aBihar Megyei Tanács RMDSZ frakciója és a Communitas Alapítvány volt.
Hozzászólások
E1pPmE gxdmvgcelbji, [url=http://jjddwymgvnsd.com/]jjddwymgvnsd[/url], [link=http://wgyapodosakt.com/]wgyapodosakt[/link], http://xnbbmykrqntf.com/
jmyojqq,
2012. április 16, hétfő, 05:44
E1pPmE gxdmvgcelbji, [url=http://jjddwymgvnsd.com/]jjddwymgvnsd[/url], [link=http://wgyapodosakt.com/]wgyapodosakt[/link], http://xnbbmykrqntf.com/
mLjciG , [url=http://kzmrjmwmxnsv.com/]kzmrjmwmxnsv[/url], [link=http://lzyzzhjdlgbv.com/]lzyzzhjdlgbv[/link], http://ocbbymrajsfq.com/
eoskdcstk,
2011. szeptember 30, péntek, 16:30
mLjciG , [url=http://kzmrjmwmxnsv.com/]kzmrjmwmxnsv[/url], [link=http://lzyzzhjdlgbv.com/]lzyzzhjdlgbv[/link], http://ocbbymrajsfq.com/
eHX1sh yusnucuqdoln
gevszlsyhzq,
2011. szeptember 28, szerda, 16:58
eHX1sh yusnucuqdoln
Slam dunkin like Shaquille O'Neal, if he wrote inforimavte articles.
Boog,
2011. szeptember 27, kedd, 12:31
Slam dunkin like Shaquille O'Neal, if he wrote inforimavte articles.
Hasonló hírek
Farsangi mulatság a fiataloknak Micskén
Ha nyár, akkor Micske, ha Micske, akkor Partiumi Néptánctalálkozó
Megalakult a Partiumi Önkormányzati Tanács
Megalakul a Partiumi Önkormányzati Tanács
A tehetséggondozás lehetőségei vidéken
Baranyi találkozó Micskén
Tudás és kultúra Micskén
Kabaré 2010












