Bihar megyei hírek »
Farsangi kavalkád Bályokon
2010. február 08, hétfő
A bályoki RMDSZ Seres Erzsébet elnök irányításával, az iskolákkal és a helyi tanáccsal közösen az elmúlt hétvégén negyedik alkalommal rendezte meg a hagyományos Farsangi kavalkádot, tájékoztatták honlapunkat a szervezők.
A kavalkád idejére idén is zsúfolásig megtelt a bályoki kultúrház. A farsang történetét és helyi, illetve általános szokásait Seres Erzsébet ismertette, és beszélt az ilyenkor elmaradhatatlan farsangi fánkról is.
A színpadot az álarcosok vették birtokba, akik jobbnál-jobb, ötletesebbnél-ötletesebb jelmezekben vettek részt a hagyománynak örvendő versenyen. Megjelent a színen a cigány, a pap, a menyasszony, az orvos, a koldus, a szellem, Rózsa Sándor és még sokan mások, így nem volt könnyű a zsűri dolga. Mindenki kapott emléklapot, a legügyesebbek pedig oklevelet és ajándékokat. A Hansági család négy különdíjat adott át és minden gyereknek egy csokoládét. Bódizs Levente tanácsos szintén különdíjat nyújtott át. Barcsa Magdolna egy gyönyörű tortát készített, melyet tombolán kisorsoltak – Borzási Emese VI. osztályos tanuló nyerte meg – és a bevételből fedezték a díjakat. Az iskola igazgatója, Székely Magdolna gyász miatt nem lehetett jelen, de a szervezésben és a támogatásban kivette részét. A zsűri elnöke, Zsíros Otília értékelte a versenyt, ő Farkas Paulával együtt tervezte meg és készítette el az emléklapokat, okleveleket. A díjakat Daróczi Mihály alpolgármester adta át.
Ezt követően a Horváth János Társaság színjátszó csoportja mutatta be Farsangi Kabaréját, melynek szintén 17 éves hagyománya van Bályokon. Utána fellépők és nézők hajnalig tartó közös nótaestet tartottak, hozzájuk a nagyteremben bálozó fiatalság is csatlakozott egy – egy nóta erejéig.
Díjazott álarcosok – óvodások: I. Gódza Bence, II. Felföldi Ákos, III. Herczeg Mátyás
I – II. osztály: I. Barbănouă Dávid, II. Tegzes Rita, III. Crijan Cinthia
III - IV. osztály: I. Gódza Csilla, II. Czókos Ildikó, III. Fazekas Krisztián
V – VIII. osztály: I. Rozsovinszki Krisztina, II. Máté Karola, III. Brisc Daniela
Közönségdíjasok: Debreczeni Denis, Mészáros Bence
Vigaszdíjak: Debreczeni Evelin, Nanu Gabriella, Korch Márta, Máté Dávid, Oros Andrea

Hasonló hírek
Farsangi kabaré Bályokon és Margittán
Istenes versek szavalóversenye Margittán
A Jutalomjáték Margittán
Jutalomjáték Margittán
Emlékezés Arany János lányára és minden fiatalra
Arany János „lányaira” emlékezik a MIDESZ
Átadták a Zsiskú János-szórványdíjat
Bifit V. Gyereknap
Jótékonysági előadás a margittai magyar iskoláért
Sikeres szavalóverseny volt Szalárdon