Bihar megyei hírek »
Európai színvonalú labor
2005. október 27, csütörtök
Akkreditálták a közelmúltban a megyei Közegészségügyi Igazgatóság laboratóriumait, ami azt jelenti, hogy azok immár megfelelnek az európai szabványoknak, követelményeknek.
Az akkreditáláshoz szükséges első lépéseket mintegy hét éve megtették. Azóta komoly változások történtek a laboratóriumokban. Több százezer euró értékű, korszerű felszereléseket kaptak, mind minisztériumi, mind PHARE-alapokból, s az igazgatóság is hozzájárult több mint egymilliárd (százezer) lejjel a felújításhoz.
Dr. Ritli László, a Bihar megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője elmondta: a nagyváradi igazgatóság laboratóriumain kívül mindössze Vrancea, Szeben, Konstanca és Szatmár megyék igazgatóságának vannak akkreditált laboratóriumai, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy ezek a laboratóriumok megfelelnek az európai normáknak, illetve azt is, hogy az itt végzett vizsgálatok eredményei hitelesebbnek számítanak más laboratóriumokban végzett vizsgálatokéinál.
A három laboratórium – az ipari toxikológiai és vegyi egészségügyi, a mikrobiológiai és parazitológiai, valamint a sugárzás-ellenőrzéssel foglalkozó – mind magánszemélyek, mind cégek számára végez analíziseket.
Az árakat minisztériumi rendelet szabályozza, bizonyos vizsgálatokat ingyen végeznek. Ilyen például a HIVteszt, mely ettől az évtől nemcsak a terhes nők, hanem bárki számára ingyenes az igazgatóság laboratóriumában (Libertatii utca 34. szám).
(Bihari Napló)