Bihar megyei hírek »
Eszmecsere a faluturizmusról
2005. november 14, hétfő
A Hajdú-Bihar–Bihar Eurorégió faluturizmusa, mezőgazdasága – aktualitások és potencialitások címmel rendezett szemináriumot Szentjobbon a VIDIFISZ kül- és belföldi előadókkal.
A mezőgazdaság szinte kilátástalan helyzetében kiutat jelenthet a vidék számára a faluturizmus kialakítása, hangzik el egyre több fórumon. Ennek jegyében került sor a szemináriumra, melynek első részében magyarországi szakemberek mondták el tapasztalataikat: Köszörűs Zoltán, a hajdúböszörményi Hajdúsági Civil Központ és Adattár Alapítvány kuratóriumi elnöke, illetve Sziki Róbert, a nagyrábéi Gémes fogadó vezetője. Belföldi példát a kalotaszentkirályi Vincze-Kecskés István faluturizmusban érdekelt vállalkozó mutatott fel.
A második részben, Zatykó István polgármester kösztöntője után, Pete István szenátor beszélt a helyi, margittai, nagyváradi, köröstárkányi, várasfenesi, ottományi, szalacsi hallgatóságnak a romániai törvénykezés adta lehetőségekről. A faluturizmus nem egyéb, mint vállalkozás, melyet nem szabályoz külön törvény, de több is érint, mondta. Kifejtette: a "kötelező" infrastruktúra megteremtése mellett a különbözőség adta sajátosságok jelenthetik a
fő vonzerőt. Megoldásra váró feladatként említette a szakemberképzés megteremtését.
Kiss Sándor Elek házigazda, a Vidéki Ifjak Szövetségének elnöke zárszavában elmondta: következő tanácskozásuk témáját szintén a mezőgazdaság adja, címe Piac és értékesítés lesz. A rendezvény dátumát később határozzák meg.
(Bihari NApló)